Az a bizonyos péntek, ráadásul tizenharmadika Kriston Andrea - 2017.10.13. - kit, intimtorna

Az a bizonyos péntek, ráadásul tizenharmadika

Fontosnak tartom, hogy életünk minden területén törekedjünk a pozitív hozzáállásra a régi negatív berögződések és dezinformációk helyett pedig inkább alapozzuk ismereteinket valós tudásra és tapasztalatokra.

Őseink mindennapi életét, sőt sok esetben tetteit is meghatározták a különböző népi hiedelmek, mendemondák.
És tegyük kezünket a szívünkre, ma, péntek tizenharmadikán még mindig sokunk félelemmel indul neki a napnak, mintha a babonákat kódoltan megörököltük volna és tudat alatt tovább működnének bennünk. Valójában nem hallottam még olyat, hogy aki előtt átszalad egy fekete macska, azt tényleg nagy szerencsétlenség ért volna, ami ezzel a banális dologgal összeköthető. Illetve ennek a fordítottja is igaz, aki négylevelű lóherét talál nem lesz szerencsésebb társainál.

Korábbi interjúmban egy olyan tévhitről hallgathatjátok meg a véleményem, ami nemhogy hasznos, sok esetben még árthat is kipróbálójának.

Igyekezzünk mindannyian tiszta és érhető, értelmezhető kommunikációval megkönnyíteni életünket, hogy az elkövetkezendő péntek 13.-ákon már csak mosolyogjunk minden belső aggály és rossz érzés nélkül.
A közelgő hétvégére sok gyakorlást, pihenést és boldog együtt töltött perceket kívánok nektek!

Üdv, Andi

#intimtorna #kristonandrea #kristonmódszer #kristonintimtorna #péntektizenhárom