Egy kedves történet a KIT-ről és az inkontinenciáról - 2019.02.22. -

Vörös Éva tréner osztotta meg velünk saját élményét az egyik tanítványával kapcsolatban, olvassátok el!

Egy kedves történet a KIT-ről és az inkontinenciáról

A Kriston Intim Torna minden életkorban elsajátítható. Sokat javul az életminőség az intim tünetek megszűnésével. A legidősebb tanítványomat(férfi) tavaly tavasszal tanítottam meg a tornára, 89 éves lesz március 5-én. Sok betegsége van, ezekre sok gyógyszert szed, többek között izomlazítót is. Az volt a cél, hogy éjjel ne kelljen gyakran kimennie a WC-re és ki is érjen baleset nélkül. Miután elsajátította a módszert, beépítette a napi rutinjába, már az első hét után ritkábban járt ki. :) Azóta is szorgalmasan gyakorol és profin szabályozza a vizelet visszatartást.

Minden nap sportol, kerékpározik jó idő esetén. Csütörtökön találkoztunk a garázsoknál, elújságolta, hogy az első tavaszias napsugarak kicsalogatták és végigment a megszokott útvonalán, ahol szomorúan látta, hogy kivágták a kedvenc bokrát. 

Több is van neki, ezek azok a kerékpárút melletti kies, kevésbé forgalmas helyeken lévő bokrok, ahol könnyíteni tud magán útközben. :) Együtt nevettünk és megbeszéltük, hogy a következő túrán kinéz a közelben egy utódot. 

Vörös Éva tréner Szegeden oktat, ide kattintva megnézheted az adatlapját!

NemIgen

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Engedélyezi?