Telefonszám: 06709356884
Érd, érdi kuckó
Magyarország 2030 Érd
, Pemetefű utca 15.
Szeretettel köszöntelek!
A Kriston Intim Tornát ®️ oktatom nőknek és férfiaknak, csoportos illetve egyéni formában is.
A Kriston módszer már bőven járta az útját, amikor 1997-ben megszületett a fiam, de sajnos akkoriban én nem hallottam erről a csodás lehetőségről. Nem is tudtam a testemet-lelkemet erre a nagyon fontos „érkezésre” felkészíteni, aminek meg is lettek a következményei minden szinten, ami hosszú évekig megnehezítette a mindennapjaimat.
Aztán 2012-ben megismerkedtem a Kriston Intim Tornával. Amikor jelentkeztem a képzésre, már nekem is voltak tüneteim, ezért pontosan tudom, mennyire kellemetlen tud lenni egy váratlan szituáció, hogy milyen kétségbeejtő, amikor nincs kivel beszélni ezekről a problémákról , mert ugyebár szemérmes kis világunkban mindenki úgy tesz, mintha minden rendben lenne, aztán kiderül, hogy szinte mindenki küzd valamivel. Nagyon magányossá tud válni az ember, amikor a problémáival magára marad, mert látszólag igen felszabadult világot élünk, valójában a „szeméremnek” elnevezett terület, valóban szemérmességre sarkall, sajnos.
Szerencsére Kriston Andrea a trénerképzésre nem probléma mentes embereket keresett sem fizikai, sem pedig lelki szinten! Sőt, mondhatni életemben először előnnyé vált az összes problémám, hiszen saját magam lehettem a legnagyobb referenciám!
És onnantól egy fantasztikus, de nem könnyű folyamatba csöppentem! Döbbenten hallgattam az előadásokat és jöttek a nagybetűs AHA élmények! Túlzás nélkül állíthatom, újra tanultam magam. Nem mondom, hogy könnyű változni és merni változtatni, de ma már úgy gondolom, hogy elhatározás kérdése az egész. Azóta is folyamatosan teszek önmagamért, hogy minél inkább önazonos életet élhessek, mert ez a titka az egészségünknek. Mára szerves része lett az életemnek a Kriston - módszer, és örömmel továbbítom az önismeretnek ezt a különleges formáját.
Ahogy a tanfolyamaimon is hallhatjátok, minden tünet, megélés, történet az életünkben egyszer csak előnnyé és erővé kovácsolódik bennünk, ahogyan bennem is.
Célom:
Minél több embert megszólítani, és hozzásegíteni ahhoz a szemlélethez, hogy mennyi mindent tudnuk tenni magukért, az egészségükért a Kriston- módszer alkalmazásával. Kiemelten fontosnak tartom, hogy a testünkhöz, a nemiségünkhöz fűződő viszonyunk természetes és pozitív legyen, hogy a mindennapjaink kevéske szabad ideje inkább az örömökről szóljanak, mintsem a tünetekről.
“Jó dolog az embereken segíteni, de még jobb megtanítani őket, hogyan segíthetnek magukon.” /Aesculap/
A weboldalamon is megtalálod részletesen az induló csoportjaimat!
Remélem, minél hamarabb találkozunk!
Szeretettel,
Ottilia
Kriston Intim Torna nőknek
A változás lehetősége, ami egészséghez segít
Kriston Gésák titka
Engedd, hogy az önfeledtség elragadjon!
Kriston Intim Torna férfiaknak
A változás lehetősége, ami egészséghez segít
Kriston Kislányoknak
Egészséges természetesség
Kriston-módszer
Tabu helyett öröm!
Kriston Kisfiúknak
Egészséges természetesség
Kriston Konzultáció férfiaknak
Iránymutatás a kérdőjelek elűzése érdekében
Kriston Konzultáció nőknek
Iránymutatás a kérdőjelek elűzése érdekében
Tréning | Időpont | Helyszín | Ár | Státusz | |
---|---|---|---|---|---|
Kriston Intim Torna férfiaknak |
2023.11.29
17:30
- 21:30 2023.12.06 17:30 - 21:30 2023.12.13 17:30 - 21:30 |
Érd érdi kuckó 2030 Érd Pemetefű utca 15. |
45 000 Ft | Elkezdődött | |
Kriston Intim Torna nőknek |
2023.12.08
17:00
- 21:00 2023.12.09 09:00 - 13:00 2023.12.10 09:00 - 13:00 |
Érd érdi kuckó 2030 Érd Pemetefű utca 15. |
45 000 Ft | Elkezdődött | |
Kriston Intim Torna nőknek |
2024.01.19
17:00
- 21:00 2024.01.20 09:00 - 13:00 2024.01.21 09:00 - 13:00 |
Érd érdi kuckó 2030 Érd Pemetefű utca 15. |
50 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
Kriston Gésák titka |
2024.01.23
17:30
- 21:30 2024.01.30 17:30 - 21:30 2024.02.06 17:30 - 21:30 |
Érd érdi kuckó 2030 Érd Pemetefű utca 15. |
50 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
Kriston Intim Torna nőknek |
2024.02.09
17:00
- 21:00 2024.02.10 09:00 - 13:00 2024.02.11 09:00 - 13:00 |
Érd érdi kuckó 2030 Érd Pemetefű utca 15. |
50 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
Kriston Intim Torna férfiaknak |
2024.02.14
17:30
- 21:30 2024.02.21 17:30 - 21:30 2024.02.28 17:30 - 21:30 |
Érd érdi kuckó 2030 Érd Pemetefű utca 15. |
50 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
Kriston Gésák titka |
2024.02.17
09:00
- 15:00 2024.02.18 09:00 - 15:00 |
Érd érdi kuckó 2030 Érd Pemetefű utca 15. |
50 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
Tréning | Időpont | Helyszín | Ár | Státusz | |
---|---|---|---|---|---|
Kriston Intim Torna nőknek |
Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján |
Érd érdi kuckó 2030 Érd Pemetefű utca 15. |
60 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
Kriston Gésák titka |
Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján |
Érd érdi kuckó 2030 Érd Pemetefű utca 15. |
60 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
Kriston Intim Torna férfiaknak |
Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján |
Érd érdi kuckó 2030 Érd Pemetefű utca 15. |
60 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
Kriston Egyéni Beszélgetés (HALADÓ) |
Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján |
Érd érdi kuckó 2030 Érd Pemetefű utca 15. |
15 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem |
Az én trénerem Kelemen Ottilia, nagyon kedves és segítőkész volt velem. Őszintén csak ajánlani tudom! A feladatokat érthetően elmondta és türelmes volt. Az első pillanattól kezdve meg tudtam neki nyílni és szívesen jártam az óráira. Mindamellett, hogy a tornákat elsajátítottam mellette, nagyon jókat tudtunk beszélni és maximálisan megbíztam benne.
Jelentkezés előtt kicsit aggódtam, hogyan is tudok egy csoportos tréningen ilyen témában részt venni, megnyílni, de semmi értelme nem volt az aggódásomnak, mert végig nagyon könnyed volt a légkör, jó volt a foglalkozásokra járni. Ottilia nagyon kedves és segítőkész, szakmailag alaposan felkészült tréner, a kialakított tréning helyszín pedig színvonalas és segítette a nyugodt gyakorlást. A foglalkozásokon nem csak a torna, hanem a lelki dolgok is szóba kerültek, Ottilia ebben a témában is széles ismeretekkel rendelkezik, sok támogatást tudott adni. Már csak azt sajnálom, hogy pár évvel korábban nem jelentkeztem. Köszönök szépen mindent, most már csak rajtam a sor, hogy csináljam a megtanult gyakorlatokat.
A torna során olyan izmokat tudatosítottunk és mozgattunk, amikről korábban nem is hallottam, így hanyagoltam is. Sportsérülésből adódóan mozgásszervi problémám miatt járok gyógytornára is, jellegében és intenzitásában ahhoz tudnám hasonlítani. Körülbelül 3 hete foglalkozom vele, így még csak kis változásokról tudok beszámolni, de kaptam egyéni mozgástervet, amivel itthon folytatom a tornát. Kicsit sajnálom hogy nem találtam rá erre a mozgásformára egy-két évvel korábban, de így is nagy segítségnek érzem.
Első alkalommal kicsit izgatottan érkeztem, milyen lesz Ottilia, milyen lesz a társaság, hogyan fogom magam érezni, van-e értelme az egésznek. Az első fél óra megilletődöttsége után mindenki felszabadult, kifejezetten baráti hangulatban teltek a tréningek. Beszélgettünk, nevettünk, tanultunk és persze tornáztunk. Ottilia pont olyan mint amit reméltem, kedves, mélyérzésű, empatikus, van humorérzéke, nemcsak testi hanem lelki felüdülés is volt a három alkalom. Mikor beléptem a terembe, olyan volt mintha egy más világba érkeztem volna, kint hagytam a mindennapok stresszét, a rohanást, megnyugodtam, volt időm kicsit magamra figyelni. A tréning hatása pedig tényleg érezhető már kb 1 hét után. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Olyan dolgokat tanultam meg a testem működéséről amiről nem is tudtam,hogy vannak. Ezeket alkalmazva minőségibb életet élhetünk. Csak ajánlani tudom férfi társaimnak.
Nagyon jól éreztem magam a tréningen, egy igazi élmény volt. Pár hét alatt pozitív változást tapasztaltam, szerintem minden férfinak és nőnek meg kellene ezt tapasztalni. Csak biztatni tudok mindenkit hogy próbálja ki, tegye félre a gátlásait, ez nem az a hely ahol ilyesmire szükség van.
Nagyon jól éreztem magam a tanfolyamon, csak ajánlani tudom mindenkinek, aki valamilyen problémával küzd, ne várjon tovább. Könnyű parkolás, kellemes, otthonos fogadtatás, nagyon kedves tréner, könnyed hangulatú órák. Köszönök mindent!
Összefolglalva: -Fantasztikus tréner, -szuper hangulatú órák -tabu témák lazán könnyedén -életből hozott példák, maradandó hasonlatok -Nagyon jól felépített az oktatás Ez minden férfinak kötelező kellene, hogy legyen! Ne várjatok tovább menjetek Ottiliához!
Szuper volt, ugy erkeztem a tanfolyamra, hogy nem nem is igazan tudtam, hogy mi var ram. Nagyon tetszet az egesz. Ajanlom mindenkinek!
Kellemes hétvégét töltöttünk együtt. A kérdéseimre anélkül is választ kaptam, hogy feltettem volna őket, hiszen Ottilia történetei nagyon sok hasznos információt szolgáltattak :). Mindenkinek csak ajánlani tudom!