Kracker Gyöngyi

Telefonszám: +3630/5442857

Szeged, Spirit Jóga - Testi és Lelki Egészségműhely
Magyarország 6726 Szeged , Kállay Albert utca 15/b.


Orosháza, Életfa Egészségközpont
Magyarország 5900 Orosháza , Thököly u. 23.
Szeged , Egyéni tréningek
Magyarország 6726 Szeged , Kállay Albert utca 15/b.

Boldogsággal tölt el és nagyon szerencsésnek érzem magam, mert mindig azzal foglalkozhattam, ami örömet okozott nekem és a környezetemnek is. 32 évig gyógypedagógusként sérült gyermekek között dolgoztam, neveltem, támogattam és szerettem őket. Közel 20 éve oktatok testtudatos mozgásformákat, amely során nőtársaimat igyekszem segíteni abban, hogy tiszteletben tartva a testük igényeit és határait,  szeretettel gondozzák azt. Fontosnak tartom, hogy testtudatosságra “neveljem” azokat, akik bíznak a tudásomban és a tapasztalataimban.

Ahogy teltek az évek én is egyre tudatosabbá váltam életvitelemben, életszemléletemben és a testemhez való viszonyulásomban. Közben azt vettem észre, hogy az élet sorra kínálja azokat a lehetőségeket, amelyek által én is fejlődhetek a nőiségem terén és a környezetemet is segíteni tudom ebben. Egyre inkább egyértelművé vált számomra, hogy ez az utam, mert jó érzésekkel töltöttek el az új feladatok és sok pozitív megerősítés támogatott abban, hogy újabb és újabb ismereteket szerezzek a női testi és lelki egészség témában. Eredeti szakmám is segítő foglalkozás, amelyben sok örömömet leltem. De az utóbbi években erős hívást éreztem, hogy már máshol van feladatom és más területen kell kamatoztatnom a pedagógiában szerzett tapasztalataimat. Ezek az érzések és a saját testem jelzései vezettek el odáig, hogy elvégezzem a Kriston Intim Torna@ tréneri képzést.

Célom, támogatni a nőket abban, hogy maguk jöjjenek rá milyen életmódbeli és gondolkodásmódbeli változásra van szükségük ahhoz, hogy a további életük egészségesebb és örömtelibb legyen. A hozzám fordulóknak igyekszem átnyújtani mindazt az ismeretet és tudást, amellyel egy életreszólóan az altestük tudatos védelmét biztosítani tudják. Megváltoztatva a viszonyukat a testük azon területéhez, amelyről beszélni és amivel tudatosan foglalkozni tabunak számít még a mai világban is. Ígérem, hogy én tabu nélkül fogok beszélni olyan intim témákról, ami segíthet, ami örömet okozhat és ami javíthatja az életminőséget.

Jelen pillanatban csak női tanfolyamokat tartok. Örömmel, nagy lelkesedéssel és segíteni akarással adom át a tudásomat mindazoknak, akik nyitottak a változtatásra, az öngyógyításra és akik más minőségben szeretnék megélni a nőiségük különböző korszakait. Izgalmas feladatnak és örömteli kihívásnak érzem, hogy a különböző korosztályok, legkülönbözőbb problémáinak a megszüntetésében támogató és inspiráló lehetek.

Egyénileg is szívesen foglalkozom azokkal, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak vagy nem akarnak részt venni csoportos tréningeken. Szomatopedagógusként szeretnék segíteni a mozgássérülteknek is az intim problémáik megszüntetésében és a testi és lelki életminőségük javításában.

Tanfolyamokat jelenleg Szegeden és Orosházán tartok, de igény esetén szívesen megyek más településekre is.  

Szeretettel várok mindenkit, aki tenni szeretne az intim egészségéért!

A tested meghálálja mindazt a figyelmet, amelyet szeretettel, türelemmel és elfogadással ráfordítasz!

 

Saját honlapom: www.intimtorna-szeged.hu

Facebook oldalam: https://www.facebook.com/kristonintimtornakrackergyongyi/

 

 

 

Tréning Időpont Helyszín Ár Státusz
Kriston Intim Torna nőknek 2024.03.22 17:00 - 21:00
2024.04.05 17:00 - 21:00
2024.04.12 16:30 - 21:00
Szeged
Spirit Jóga - Testi és Lelki Egészségműhely
6726 Szeged Kállay Albert utca 15/b.
45 000 Ft Elkezdődött
Kriston Intim Torna nőknek 2024.05.03 17:00 - 21:00
2024.05.10 17:00 - 21:00
2024.05.24 16:30 - 21:00
Szeged
Spirit Jóga - Testi és Lelki Egészségműhely
6726 Szeged Kállay Albert utca 15/b.
45 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Tréning Időpont Helyszín Ár Státusz
Kriston Intim Torna nőknek Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Szeged
Spirit Jóga - Testi és Lelki Egészségműhely
6726 Szeged Kállay Albert utca 15/b.
60 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ

Vélemények modulonként

Kriston Intim Torna nőknek
Kriston Intim Torna nőknek
Megnézem
Kriston-módszer
Kriston-módszer
Megnézem

Kriston Intim Torna nőknek Vélemények

  • Éva - Kriston Intim Torna nőknek

    Meg voltam elégedve a tornával, nagyon várom az eredményét.

  • Szilvia - Kriston Intim Torna nőknek

    Köszönöm Gyögyinek az elmúlt 3 hetet, igazán sokat nyújtott, mind mentálisan és fizikálisan egyaránt. Sok mindenben megerősített, de vitathatatlan, hogy az a tudás anyag amit kaptam magamról, mint nőről felbecsülhetetlen.

  • Judit - Kriston Intim Torna nőknek

    Három gyors hüvelyi szülés után inkontinencia és méhsüllyedés problémával érkeztem a tanfolyamra, ahova nőgyógyász küldött. Megtanultam, hogy ezekkel a problémákkal nem kell, hogy együtt éljek, és hogy az intim torna olyan része kell, hogy legyen az életemnek, mint a fogmosás. Ezen felül rengeteg plusz információt szereztem, amire nem is számítottam, illetve valamennyi segítséget is kaptam a nagyobb lelki egyensúly megteremtéséhez. Három kisgyerek mellett is lehetséges nőnek maradni :)

  • Gáborné - Kriston Intim Torna nőknek

    Nagyon jó döntés volt , hogy jelentkeztem a tanfolyamra. Rengeteg számomra új és hasznos információt kaptam. Gyöngyi nagyon kedves és türelmes tréner. A gyakorlatokat jól érthetően elmagyarázza így könnyen elsajáthatítóak. Erika

  • Katalin - Kriston Intim Torna nőknek

    Nagyon meg vagyok elégedve a tréninggel. Sokat megtudtam és megtanultam a testemről és női létemről. Sajnálom hogy nem a húszas vagy harmincas éveimben találkoztam és tanultam meg a módszer, tornát . Örülök hogy 60 éves koromban megtanulhattam. A tréneremmel maximálisan elégedett vagyok. A módszer átadása természetes, érthető volt. A gyakorlatok elsajátítása nem okozott nehézséget . Köszönöm sokat adott nekem a tanfolyam. Köszönöm a tréneremnek a türelmet a segítőkészségét. Ismerőseimnek ajánlani fogom.

  • Virág - Kriston Intim Torna nőknek

    Sokat tanultam a két alkalom alatt, köszönöm!

  • Rita - Kriston Intim Torna nőknek

    Fantasztikus volt! Nagyon jó volt a tanfolyam, és napról napra egyre jobban érzem magam. Gyöngyit csak ajánlani tudom. Köszönöm a lehetőséget

  • Sára - Kriston Intim Torna nőknek

    A tréning kiváló hatással volt mindenek előtt a lelki egészségemre. Ezt a nagyszerű előadásmód, a jó közösség és a mindennapokban tabuként kezelt témák mély átbeszélése eredményezte. A torna is meglepően gyors időn belül változásokat okozott az életemben, a közérzetemben és az énképem is átalakult. Izgatottan várom az eredményeket, amelyeket a kitartó tornázás fog előhozni, és nagyon hálás vagyok az élményért.

  • Szilvia - Kriston Intim Torna nőknek

    Sok felismerés, tanulság, új tudás. Köszönöm a diszkréciót. Remélem lesz kitartásom rendbehozni magamat.

  • Andrásné - Kriston Intim Torna nőknek

    Szerencsésnek érzem magam, hogy úgy döntöttem, részt veszek a Kracker Gyöngyi által vezetett alaptréningen, egyedül azt sajnálom, hogy nem évekkel ezelőtt alakult így. Gyöngyi szaktudása, emberi kvalitása és az általa biztosított magas színvonalú helyszín garancia ennek a nagyszerű, és egyedülálló módszernek az átadására, a többi már csak a résztvevőkön múlik. Az oktatás széleskörű, több oldalról világítja meg a témát, a gyakorlatok helyes kivitelezésének elsajátítását a jól kidolgozott módszertanon felül a kellemes helyszín, a Gyöngyi által megteremtett közvetlen és oldott légkör, valamint az általa közvetített motiváció garantálja. Az otthoni gyakorláshoz bármikor előidézhető Gyöngyi segítő vizualizációja és hívószavai, de persze a megkapott egyéni gyakorlatsor és Kriston Andrea hanganyaga is nagy segítség. Soha nem gondoltam volna, hogy képes leszek úgy masnit kötni, ahogyan itt oktatják, és új értelmezést kap a Deák tér, de nagyon hálás vagyok érte, és nagyon köszönöm Gyöngyinek ezt a két napot, és mindent.

NemIgen

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Engedélyezi?