Vörös Éva

Telefonszám: +36306529905

Hódmezővásárhely, Kertváros
Magyarország 6800 Hódmezővásárhely , Kohán György utca


Hódmezővásárhely, Házhoz megyek vagy
Magyarország 6800 Hódmezővásárhely , Kohán György utca
Hódmezővásárhely, Nyugdíjas Lakópark tornaterme
Magyarország 6800 Hódmezővásárhely , Pető Ferenc utca 4.

 

Szeretettel köszöntelek. Nevem Vörös Éva. Védőnőként dolgoztam Hódmezővásárhelyen 40 évig. Amikor 1983-ban végeztem az OTKI Egészségügyi Főiskolai karán még nem számítottam arra a sok örömre amit e hivatás nyújott nekem. Nagyon hálás vagyok a gondozottaimnak, akik beengedtek magánéletükbe, bizalommal fordultak hozzám és elfogadtak segítőjüknek. 

Az évek során gyakorlati tapasztalataim mellé igyekeztem a tudásomat naprakészen bővíteni  és elmélyíteni.  Már a nyolcvanas években hallottam az intimtorna elnevezésről, amit Kriston Andrea vitt be a köztudatba, de csak 2003-ban nyílt lehetőségem elvégezni a trénerképzést. 2004. januárjától rendszeresen indítok tanfolyamokat és egyéni tréningeket nőknek, férfiaknak és gyermekeknek, Hódmezővásárhelyen és környékén, Szegeden és környékén.

Megtapasztaltam, hogy a módszer alapján mindenki el tudja sajátítani a gyakorlatokat és ahogy egy résztvevő mondta: használati utasítást kap a testéhez. A legidősebb tanítványom 91 éves volt, számára elképzelhetetlen volt, hogy intim dolgokról lehet ilyen szépen, szégyenkezés nélkül beszélni.

Tréning Időpont Helyszín Ár Státusz
Kriston Intim Torna nőknek 2024.03.12 16:30 - 19:30
2024.03.19 16:30 - 19:30
2024.03.26 16:30 - 19:30
2024.04.02 16:30 - 19:30
Hódmezővásárhely
Kertváros
6800 Hódmezővásárhely Kohán György utca
48 000 Ft Elkezdődött
Kriston Intim Torna nőknek 2024.04.06 09:00 - 11:00
2024.04.13 09:00 - 11:00
2024.04.20 09:00 - 11:00
2024.04.27 09:00 - 11:00
2024.05.04 09:00 - 11:00
2024.05.11 09:00 - 11:00
Hódmezővásárhely
Kertváros
6800 Hódmezővásárhely Kohán György utca
48 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna férfiaknak 2024.04.11 16:30 - 20:30
2024.04.18 16:30 - 20:30
2024.04.25 16:30 - 20:30
Hódmezővásárhely
Kertváros
6800 Hódmezővásárhely Kohán György utca
48 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Intim Torna nőknek 2024.05.23 16:30 - 19:30
2024.05.30 16:30 - 19:30
2024.06.06 16:30 - 19:30
2024.06.13 16:30 - 19:30
Hódmezővásárhely
Kertváros
6800 Hódmezővásárhely Kohán György utca
48 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Tréning Időpont Helyszín Ár Státusz
Kriston Intim Torna nőknek Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Hódmezővásárhely
Házhoz megyek vagy
6800 Hódmezővásárhely Kohán György utca
72 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Intim Torna nőknek Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Hódmezővásárhely
Kertváros
6800 Hódmezővásárhely Kohán György utca
72 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Intim Torna férfiaknak Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Hódmezővásárhely
Házhoz megyek vagy
6800 Hódmezővásárhely Kohán György utca
72 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Intim Torna férfiaknak Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Hódmezővásárhely
Házhoz megyek vagy
6800 Hódmezővásárhely Kohán György utca
72 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Intim Torna férfiaknak Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Hódmezővásárhely
Házhoz megyek vagy
6800 Hódmezővásárhely Kohán György utca
72 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Intim Torna férfiaknak Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Hódmezővásárhely
Házhoz megyek vagy
6800 Hódmezővásárhely Kohán György utca
72 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Kislányoknak Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Hódmezővásárhely
Házhoz megyek vagy
6800 Hódmezővásárhely Kohán György utca
40 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Kisfiúknak Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Hódmezővásárhely
Házhoz megyek vagy
6800 Hódmezővásárhely Kohán György utca
40 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Konzultáció férfiaknak Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
H
online vagy telefonon
6800 H K
10 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Konzultáció nőknek Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
H
online vagy telefonon
6800 H K
10 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ

Vélemények modulonként

Kriston Intim Torna nőknek
Kriston Intim Torna nőknek
Megnézem
Kriston Intim Torna férfiaknak
Kriston Intim Torna férfiaknak
Megnézem
Kriston Kislányoknak
Kriston Kislányoknak
Megnézem
Kriston-módszer
Kriston-módszer
Megnézem
Kriston Kisfiúknak
Kriston Kisfiúknak
Megnézem
Kriston Konzultáció férfiaknak
Kriston Konzultáció férfiaknak
Megnézem
Kriston Konzultáció nőknek
Kriston Konzultáció nőknek
Megnézem

Kriston Intim Torna nőknek Vélemények

  • GIZELLA ERZSÉBET - Kriston Intim Torna nőknek

    Számomra nagyon pozitív élményt jelentett a tanfolyam. Többek között azért, mert ismereteket és válaszokat kaphattam egy olyan "tabunak" minősülő témában, mint az inkontinencia. Megtapasztalhattam, hogy idős korom ellenére nem szabad beletörődni, hanem én magam is sokat tehetek azért, hogy enyhüljenek a panaszaim. Ezért magabiztosabbá váltam, s bizakodva tekintek az elkövetkezendő időszakra. Az is nagyon tetszett, hogy mind az anatómiai résszel, mind pedig a testi folyamatokat is befolyásoló lelkiséggel is foglalkoztunk a gyakorlatok elsajátítása mellett. Örülök, hogy részt vettem a tanfolyamon, s köszönetem szeretném tolmácsolni Vörös Évának a kedvességéért és a szakszerű levezetésért. Biztos vagyok benne, hogy a személyre szabott gyakorlatok mindennapos elvégzésével javulni fog állapotom.

  • Rózsa

    Nemcsak a torna, hanem az életbeli meglátásai is előre mutató segítség. Ragyogást hozott ki és magasabb szintre emel. Köszönöm az önzetlen segítséget! Sikereket kívánok az élet minden területén!

  • Tamásné Rózsa - Kriston Intim Torna nőknek

    Én 64 éves vagyok, két felnőtt fiam van. Azt tudom mondani, hogy kár, hogy hamarabb nem jelentkeztem erre a tornára. Nagyon hatékonynak tartom, tényleg fontos, hogy megmozgassuk azokat a rejtett izmokat, amelyeknek a használata nem mindig tudatosul bennünk. Most fejeztem be a kurzust, és már érzem, hogy hatásos. Persze naponta végigcsinálom a gyakorlatsort, de megéri az időráfordítás. Hálás vagyok a trénernek, Vörös Évának is, aki módszeresen, következetesen vitt végig bennünket a gyakorlatokon, amelyeket anatómiai illusztrációkkal is alátámasztott, ill. sok tanulságos eset bemutatásával. Ajánlom minden nőnek. Köszönöm.

  • Adrienn

    Nagyon jól éreztem magam , Éva egy fantasztikus ember és tréner egyaránt

  • Anita

    Fél évig húztam-vontam,mire rábírtam magam,hogy jelentkezzek egy egyéni tréningre. Nem bántam meg. Éva nagyon kedves, rugalmas, és rendkívül jól oktat. Szülés utáni hüvelytágulás miatt kerestem fel, és már egy hónapnyi rendszeres tornázás is látványos javulást hozott. Nagyon hálás vagyok a segítségéért! Csak ajánlani tudom.

  • Zsuzsanna - Kriston Intim Torna nőknek

    Nagyon örülök hogy rátaláltam a tornára, és Éva a legjobb oktató volt. Szülés előtt vagyok, bízom benne, hogy napi gyakorlással segíteni fog. Csak ajánlani tudom mindenkinek!

  • Tóth - Kriston Intim Torna nőknek

    Régi vágyam volt, hogy részt vegyek egy intim torna tanfolyamon. Azt kaptam amire számítottam. A jövőben is szeretnék még részt venni, növelve az önbizalmamat és legyőzni azokat a gátakat, amik miatt mentem. Örülök, hogy részese lehetek én is!

  • Edit - Kriston Intim Torna nőknek

    Nagyon jó volt a tanfolyam. Sok hasznos tanáccsal látott el a tréner.

  • Jázmin - Kriston Intim Torna nőknek

    Szuper Tréner(Vörös Éva)

  • Kata - Kriston Intim Torna nőknek

    Nagyon hasznos a tanfolyam. Nem csak testi, de nagyon sok lelki megerősítést is kapunk. Mindenkinek szívből ajánlom.

NemIgen

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Engedélyezi?