Ballagóné Mártha Zsuzsanna

Telefonszám: 06706353993

Jászberény, RaMaDaSa Bőség és Jóga Stúdió
Magyarország 5123 Jászberény , Árpád u. 5.


Nagykáta, Tündérkert
Magyarország 2760 Nagykáta , Ond u. 19.
Jászárokszállás, Galéria terem
Magyarország 5123 Jászárokszállás , Lehel u. 6.

Kriston Andrea tréneri csapatába egy nem szokványos szakmai területről érkeztem: 13 év rendőri pályafutással a hátam mögött szakmailag egyre sürgetőbben éreztem magamban a változtatás szükségességét , mivel régóta tudtam, hogy nem a saját utamat járom. Az elmúlt években folyamatosan keresgéltem a lehetőséget, mi lenne az, amiben ki tudnék teljesedni, amiben hasznosnak érezném magam, miközben az embereknek egyfajta értéket tudnék közvetíteni. Ha vannak véletlenek- szerintem nincsenek- egy véletlen folytán találkoztam 2018 tavaszán a Kriston-módszerrel, bár már előtte is volt róla némi ismeretem. Sok utánaolvasás, majd az alaptréning elvégzését követően a  gondolat makacsul befészkelte magát a fejembe, hogy igen, ezt kerestem, ezt a módszert nagyon szívesen oktatnám. Ma, végzett trénerként tudom, hogy végre jó irányba tartok. 

A Kriston Intim Torna ( KIT) foglalkozáson megtanulsz egy nagyon hatékony mozgássort a medencefenéki izomlemez megerősítése, záróizmaid jobb működése, alhasi szerveid védelme érdekében. Továbbá rálátást kaphatsz azon érzelmi folyamatokra is, amelyek gyakran -anélkül, hogy az összefüggéseket látnánk - nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy  intimtüneteink, nőgyógyászati vagy urulógiai betegségeink kialakuljanak. 

Bűnügyi  nyomozóként,  mint egy puzzle darabkáit,  úgy raktam össze egy -egy bűncselekmény részleteit,  vizsgálva az ok- okozati kapcsolatot, az indítékot, az áldozattá válás körülményeit. Most átadom neked  ezt a lehetőséget, hogy saját testi működéseddel, tüneteiddel kapcsolatban oknyomozóvá válj! Ehhez a segítséget tőlem megkapod, de a saját puzzle darabkáid összerakása a TE feladatod lesz, melyhez elengedhetetlen, hogy őszintén KITárulkozz magad előtt. 

Szeretettel várlak a csoportos tréningjeimen, vagy egyéni foglalkozáson, utóbbit akár ONLINE is!

Ballagóné Mártha Zsuzsanna KIT tréner

 

 

 

 

Tréning Időpont Helyszín Ár Státusz
Kriston Intim Torna nőknek 2024.04.06 10:00 - 16:30
2024.04.13 10:00 - 16:30
Pásztó
TükörTáncTerem
3060 Pásztó Hunyadi u. 33
47 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Intim Torna nőknek 2024.04.08 09:00 - 13:00
2024.04.15 09:00 - 13:00
2024.04.22 09:00 - 13:00
Jászberény
RaMaDaSa Bőség és Jóga Stúdió
5123 Jászberény Árpád u. 5.
45 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Tréning Időpont Helyszín Ár Státusz
Kriston Intim Torna nőknek Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Jászárokszállás
Galéria terem
5123 Jászárokszállás Lehel u. 6.
60 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Intim Torna nőknek Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
XXXXX
ONLINE
XXXXXXX XXXXX XXXXXX
60 000 Ft Elérhető Jelentkezem

Vélemények

Kriston Intim Torna nőknek
Kriston Intim Torna nőknek
Megnézem
Kriston-módszer
Kriston-módszer
Megnézem
NemIgen

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Engedélyezi?