Gaál Erzsébet - Kriston-módszer

Telefonszám: 06202363370

Zalaegerszeg, Béke Ligete Jógastúdió
Magyarország 8900 Zalaegerszeg , Béke - Ligeti u. 1


Zalaegerszeg, Holdkunyhó Zalaegerszeg
Magyarország 8900 Zalaegerszeg , Átalszegett 7.
Lenti, Városi Művelődés Központ
Magyarország 8960 Lenti , Templom tér 5.

Üdvözöllek!

Nevem Gaál Erzsébet, Pusztaedericsen élek, Zala megyében.

Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szereztem diplomát, középiskolai biológia tanár szakon. Több évig tanítottam gimnáziumban és szakközép iskolában. 

2007-ben Kriston Andreánál, egy női KIT csoportban tanulva határoztam el, hogy szeretném továbbadni azt a rendkívül hasznos tudást,amit Andrea adott a résztvevőknek. Amit, valljunk be,egyik iskolatípusban, sőt otthon sem kap meg a legtöbb lány és fiú. 

A hivatalos trénerképzés után 2008-ban kezdtem tanítani Budapesten.

2018 -tól Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Keszthelyen és más dunántúli településen tanítom a Kriston Intim Tornát.

A női, valamint férfi csoportokon kívül megbeszélés után egyéni tréninget is tartok.

Minden csoportban elhangzik, a résztvevők felől, hogy ezeket az információkat mindenkinek hallani kéne, mielőtt a tünetek a kor előrehaladtával megjelennének. 

Gyere el egy csoportba, és tapasztald meg a pozitív változást, amit a tanfolyam és az otthoni gyakorlások adnak kortól és nemtől függetlenül! 

 

Tréning Időpont Helyszín Ár Státusz
Kriston Intim Torna Nőknek (ALAP tréning) Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Zalaegerszeg
Béke Ligete Jógastúdió
8900 Zalaegerszeg Béke - Ligeti u. 1
48 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna Férfiaknak (ALAP tréning) Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Zalaegerszeg
Béke Ligete Jógastúdió
8900 Zalaegerszeg Béke - Ligeti u. 1
48 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ) 2019.12.14 16:00 - 20:00
2019.12.15 09:00 - 13:00
2019.12.16 16:00 - 20:00
Zalaegerszeg
Holdkunyhó Zalaegerszeg
8900 Zalaegerszeg Átalszegett 7.
30 000 Ft Elkezdődött
Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ) 2020.01.11 09:00 - 15:00
2020.01.12 09:00 - 15:00
Lendva
Kranjec utca
9220 Lendva Kranjec. 51
35 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ) 2020.01.25 09:00 - 15:00
2020.01.26 09:00 - 15:00
Keszthely
Harmónia Háza
8360 Keszthely Petőfi u. 19.
35 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ) 2020.02.08 09:00 - 15:00
2020.02.09 09:00 - 15:00
Lendva
Kranjec utca
9220 Lendva Kranjec. 51
35 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ) 2020.02.14 16:00 - 20:00
2020.02.15 09:00 - 13:00
2020.02.16 09:00 - 13:00
Nagykanizsa
Szent Kristóf Patika terme
8800 Nagykanizsa Erzsébet tér 8.
35 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ) 2020.03.20 16:00 - 20:00
2020.03.21 09:00 - 13:00
2020.03.22 09:00 - 13:00
Zalaegerszeg
Holdkunyhó Zalaegerszeg
8900 Zalaegerszeg Átalszegett 7.
35 000 Ft Elérhető Jelentkezem
  • Jánosné

    Katalin Köszönöm,hogy elérhetővé vált számomra is a tréning! Nagyon felkészült és alapos szakembert ismertem meg a személyedben,aki érthetően mindent elmagyarázott. Most már csak rendszeresen kell végezni a gyakorlatot az adott cél eléréséig,már 4 hét után is tapasztaltam némi javulást,biztosan folytatni fogom a tornát. Köszönöm szépen az átadott tudást!

  • Ágnes

    Bízom abban, hogy a módszer gyakorlása segít egészségem fejlesztésében :)

  • Eszter

    Köszönöm a tréninget, repült az idő, rengeteg hasznos információval lettünk gazdagabbak. Célom a napi gyakorlás..

  • Ágnes

    Köszönöm,hogy részt vehettem. Sajnos még nem gyakoroltam, ezért érdemi változásról nem tudok beszámolni, de biztos, hogy fel fogom frissíteni a kapott tudást.

  • Klaudia

    Kedves Zsike! Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem a tréningen! Kedves, segítőkész, jól felkészült trénert ismerhettem meg személyedben. Érdekesek és tanulságosak voltak a történetek és a gyakorlatokat is érthetően mondtad el. Úgy érzem, hogy nem ugyanaz az ember jött el a képzésről vasárnap, mint aki péntek este bekopogtatott az ajtón. Köszönök mindent!

  • Marianna

    Köszönöm, hogy részt vehettem a tréningen. Nagyon hasznosnak és átfogónak találtam az információt és tudást, amit átadtál. Jó volt a hangulat. Érdekesek és elgondolkodtatóak voltak a történetek. Igyekszem a gyakorlatokat rendszeresen végezni és másoknak is csak ajánlani tudom. Köszönöm mégegyszer!

  • Adrienn

    A tréning érdekes és hasznos volt. A tréner érthetően és pontosan magyarázott mindent, illetve nagyon figyelmes volt.

  • István

    Kedves Erzsébet! Ezúton szeretném ismét megköszönni a türelmedet, kedvességedet amivel oktattál minket . Sokszor olvastam ,hallottam a módszerről, de mégis nehezen szántam rá magam a tanfolyamra. Gyakorlatilag az utolsó pillanatban jelentkeztem. Az első napon aztán mégis én érkeztem meg elsőnek ,kissé izgultam is , de amint elkezdtünk beszélgetni már éreztem , hogy jó helyen vagyok.Számomra rendkívül gyorsan mentek a percek , élveztem az előadásmódodat , a történeteket. Szerettem, hogy a kezed is állandóan mozog , ahogy átadod a történeteket mint egy karmester. Rendkívül sokat tanúltunk, nemcsak testi , hanem lelki dolgokról, főleg a pozitív gondolkodásról.A tornák kellemesek voltak, az utolsó foglalkozáson nagyon el is fáradtam.Eseménydús 12 óra volt. A búcsú volt a legnehezebb , szerintem a társaim nevében is mondhatom , hogy nagyon megkedveltünk.Ezt abból is gondolom, hogy az utolsó foglalkozás végén mindenki nagyon lassan öltözködött, még maradtunk volna. Minden férfitársamnak ajánlani fogom, hogy végezze el a tanfolyamot, természetesen Nálad.További sok sikert, és kitartást kívánok a munkádhoz! István

  • Tamás

    Tisztelt Erzsébet!Elégedett vagyok a tréninngel örülök hogy ott lehettem! Átfogó külső, belső információt kaptam úgy érzem mindenről, de ha nem probléma és segítségét szeretnék kérni, élni fogok a lehetőséggel! Tudom hogy a tréner csak 50% ot ad a másik 50et nekem kell hozzá adni ahoz hogy eredményes legyek! Köszönöm még egyszer, további eredményes munkát kívánok! Szép estét!

  • Tibor

    Örülök hogy rászántam magam erre tréningre. Néhány olyan izmot is mozgattunk aminek a létezéséről sem hallottam. Köszönöm.

NemIgen

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Engedélyezi?