Hortobágyi Luca

Telefonszám: +36305270432

Székesfehérvár, Jóga-Neked Életmód Sziget
Magyarország 8000 Székesfehérvár , Zichy liget 11., 3/16


Mór, Hétkút Wellness Hotel Tükörterem
Magyarország 8060 Mór , Dózsa György utca 111
Székesfehérvár, Ashram Központ
Magyarország 8000 Székesfehérvár , Berényi út 50.

Hortobágyi Luca vagyok, Kriston Intim torna tréner. Eredeti foglalkozásomat tekintve kisgyermeknevelő. Nem sokat dolgoztam bölcsődében, mert elég hamar, a húszas éveim elején megfogant és megszületett első gyermekem, majd utána hamarosan a második is. Az anyaság meghozta életemben azt az elégedettséget, amit korábban a bölcsődétől kaptam meg, így már nem vágytam vissza a gyermekközösségbe. A szüléseim után megismerkedtem a Kriston Intim tornával. A különféle gyengeségből adódó tünetek miatt többször is elvégeztem az alaptanfolyamot. Már az első tréning után megfogalmazódott bennem a vágy, hogy egyszer majd én is… Aztán pár hónappal a második szülésem után eljött az ideje. Jelentkeztem a képzésre és elkezdődött egy csodálatos utazás az életemben. Megismertem teljes egészében A Módszert. Egyszerűen beleszerelmesedtem, minden kis részletébe. Annyira magával ragadott az egésznek a komplexitása, hogy aztán nem volt kérdés, hogy meg is születek-e trénerként. Megszülettem, és rettentően imádom. Végre én is segíthetek másokon ezzel a hiánypótló módszerrel, mint ahogyan rajtam is segített.


De mégis miről is van szó Kriston Intim tornán? A tudatos alhasvédelemről. Manapság az egészségcentrikusság nagyon trendi dolog lett. Szeretjük testünket, lelkünket egészségtudatosan ápolni. De sokszor meg vagyunk tévesztve, mert a trendiség miatt, egészséges címszó alatt lassan bármi eladható. Az alhasunk, a gáti szerveink, gátizmaink is megérdemlik azt a fajta tudatos törődést, amit az arcunk, a popsink, bicepszünk, a lábaink vagy a szívünk, agyunk is megkap. De mégis, hogyan tudjuk az egészség jegyében védeni alhasunkat, alhasi szerveinket? Például a Kriston Módszerrel. A Kriston Andrea által, most már több, mint 30 éve kidolgozott Intimtorna segíti a gáti izmok jó erőben tartását, erejének visszaszerzését. A szexuális készségek fejlesztését. Az intim tünetek megelőzhetőek, legyőzhetőek általa! A módszer rengeteget foglalkozik a lélekkel, mely szoros összefüggésben van izmainkkal, szerveinkkel. Egészséges lélek egészséges testet mutat. Tehát testi egészségünk nagyban függ, a bennünk végig menő lelki folyamatainktól. A tanfolyamon a gátra nehezedő folyamatokat vesszük górcső alá különféle emberi életmesén keresztül. Én mesélek, Te hallgatsz, és a mesékben magadra ismerhetsz, meglelheted a tünetek mögötti okozati összefüggéseket, megtudhatod, hogyan előzd meg a tünetek kialakulását, hogyan küzd le azokat. Mindezek mellett, pedig a szokásainkat is átnézzük. Megnézzük milyen alhasvédő szokásokat tudunk beiktatni az életünkbe, és milyen rossz,-az alhas jó működését befolyásoló szokások - vannak, melyeket el tudunk hagyni, vagy minimálisra csökkenteni. Ebből a három részből áll egy tanfolyam. A Kriston Intim Tornán megtanulhatod mindazt, amit csakis Te magad tehetsz meg a saját egészségedért!

Ha egyéni tanfolyamra jelentkeznél, vagy kérdésed van a kristonintimtornalucaval@gmail.com e-mail címen, vagy telefonon a +36 30/527-0432 számon egyeztetnetünk, elérsz! Facebook oldalamat pedig itt tudod követni, itt is elérsz: https://www.facebook.com/kitfehervarlucaval

A változás Veled kezdődik! :)

Tréning Időpont Helyszín Ár Státusz
Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ) Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Úrhida
KIT-Tér
8142 Úrhida Kossuth u. 166
55 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Intim Torna Férfiaknak (KEZDŐ) Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Úrhida
KIT-Tér
8142 Úrhida Kossuth u. 166
55 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Egyéni Beszélgetés (HALADÓ) Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
******
ONLINE
****** ****** ******
15 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Egyéni Beszélgetés (HALADÓ) Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Úrhida
KIT-Tér
8142 Úrhida Kossuth u. 166
15 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Intim Torna Férfiaknak (KEZDŐ) 2021.05.08 08:30 - 14:00
2021.05.09 08:30 - 13:30
2021.05.15 08:30 - 13:30
Székesfehérvár
Jóga-Neked Életmód Sziget
8000 Székesfehérvár Zichy liget 11., 3/16
35 000 Ft Elkezdődött
Kriston Intim Torna ONLINE Gyakorlóóra (Férfi HALADÓ) 2021.05.10 18:30 - 19:00
******
ONLINE
****** ****** ******
1 300 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna ONLINE Gyakorlóóra (HALADÓ) 2021.05.11 21:00 - 21:30
******
ONLINE
****** ****** ******
1 300 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna ONLINE Gyakorlóóra (HALADÓ) 2021.05.12 18:30 - 19:00
******
ONLINE
****** ****** ******
1 300 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna ONLINE Gyakorlóóra (HALADÓ) 2021.05.13 07:00 - 07:30
******
ONLINE
****** ****** ******
1 300 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna ONLINE Gyakorlóóra (HALADÓ) 2021.05.14 10:00 - 10:30
******
ONLINE
****** ****** ******
1 300 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ) 2021.05.31 09:00 - 13:00
2021.06.07 09:00 - 13:00
2021.06.14 09:00 - 12:30
2021.06.21 09:00 - 12:30
Székesfehérvár
Jóga-Neked Életmód Sziget
8000 Székesfehérvár Zichy liget 11., 3/16
35 000 Ft Elérhető Jelentkezem
  • Éva - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Nagyon kellemes hangulatú volt a torna. Luca közvetlen, vidám, energikus ami hozzájárul a torna sikeréhez. Sok mindenben megerősitett illettve tudatositott bennem, amit éreztem magamban de nem fogalmaztam meg. A gyakorlati rész is nagyon jó volt. Nagyon tetszik, hogy olyan izmaimat is sikerükt mozgásra birnom amire eddig nem figyeltem. A masni nagy kihivást jelent de nagyon motivál hogy egyre jobban tudjam végrehajtani.

  • Bernadett - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Nagyon örülök, hogy részt vettem a tréningen. Hálásan köszönöm a tanultakat!

  • Ildikó - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Élveztem, köszönöm a gyakorlatokat :)

  • Nóra - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Fantaszikus volt a tanfolyam. Nyáron vettem részt rajta, még kismamaként. Az első nap lelkileg adott nagyon sokat, a második testileg. Teljesen megváltozott a nőiséggel kapcsolatos gondolkodásom, illetve olyan izmokat is megdolgoztattam amik létezésérőp nem is tudtam.. A szülésre felkészülésnek számomra része volt a torna, illetve azóta is az életem része. Nagyon örülök hogy jelentkeztem a tanfolyamra!

  • Krisztina - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Örülök,hogy elindultam ezen az úton amire már 30 éve rá szerettem volna lépni.Még nagyon az elején vagyok,de bizom benne,h a gyakorlás megteszi majd az eredményt.Ehhez Lucától megkaptam a kezdő lökést.Mindent nem tudtam megjegyezni,de ha elakadok segítséget kérek.Köszönöm Luca❤

  • László - Kriston Intim Torna Férfiaknak (KEZDŐ)

    Oldott hangulat, őszinte helyzetfeltárás, alapos átmozgatása olyan testrészeknek, melyek eddig "rejtett üzemmódban" működtek. A gyakorlatok végzése a tanfolyam befejezése után is lételemmé vált. Ajánlani tudom a prosztata gondokkal küzdő férfitársaimnak.

  • Marianna - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Köszönöm, hogy megtapasztalhattam az élményt!

  • László - Kriston Intim Torna Férfiaknak (KEZDŐ)

    Új dolgokat tanultam. Az oktató személyisége jó, pozitív.

  • Szilvia - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Luca fantasztikus tréner! Ne halogassátok, vágjatok bele bátran, nagyon megéri! Nekem lelkileg (is) nagyon sokat adott ez a három nap, a tréning tudatosan van felépítve úgy, hogy ha eddig nem is akartál a mélyre száműzött problémáiddal szembenézni, most kénytelen leszel és elindulsz az önismeret útján! Köszönöm! ❤️

  • Krisztina - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    köszönöm

NemIgen

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Engedélyezi?