Kovács Andrea

Telefonszám: 307490791

Debrecen, Debrecen
Magyarország 4031 Debrecen , Nagyerdei krt. 98.;


Debrecen, Bajcsy Corner
Magyarország 4026 Debrecen , Bajcsy Zsilinszky u. 40.

Kovács Andrea vagyok. Kriston Intim Torna Tréner.  

A Debreceni Egyetem Urológiai Klinikáján dolgozom, Dr. Flaskó Tibor klinikaigazgató mellett.

Amikor Kriston Andrea, Dr Flaskó Tibor és  Dr. Benyó Mátyás kutatást végzett klinikánkon a prosztata eltávolításon átesett férfiak körében, akkor találkoztam először a KIT módszerrel. A kutatás alapján a prosztata eltávolítás után fellépő inkontinenciát a Kriston Intim Torna 74%-ban megszüntette. 

Munkám során rengeteg beteggel találkozom. Tapasztalatom szerint a műtéteket követően nagyon fontos az életminőség megfelelő visszaállítása is. Fontosnak tartom, hogy a klinikára érkező betegek gyógyítása ne a műtéttel érjen véget. Az a gyógyulásnak sokszor csak az első lépése, amit az orvos tehet, de a továbbiakban a betegnek is van lehetősége tevőlegesen részt venni a saját egészségének helyreállításában.

A gyógyulás is az agyban kezdődik és a testben jelentkezik. 

Klinikánkra az ország minden pontjáról és a határon túlról is érkeznek betegek különböző urológiai, andrológiai problémával. Az orvosaink kiemelkedő szaktudása, embersége és a kiváló betegellátás miatt.

Elhatároztam, hogy ennek a kiváló csapatnak a tagjaként, klinikánkon a Kriston Intim Torna módszer oktatásával fogom segíteni az urológiai, andrológia, nőgyógyászati, proktológiai problémával küzdő nőket és férfiakat. 

Örülök, hogy klinikánkon is elérhetővé vált a KIT módszer. Köszönöm Kriston Andreának, hogy a sok nehéz anatómia, kórélettan, Kriston intimtorna képzés jó hangulatú, de nehéz és sikeres vizsgái után, taníthatom a módszert ésezzel komplexebbé tehetem a hozzánk érkező betegek gyógyulását. 

Az egészséges intimitás megismerését már egészen gyermekkortól kellene kezdeni.

Kiemelten fontosnak tartom a megelőzést, a saját testünk működésének megismerését és megértését. Hamarosan kamaszok oktatását is elkezdem a módszer segítségével.  

Lelki folyamataink megértésével, sokszor problémáink meg is szüntethetőek.

 

Egyéni és csoportos tréningeket is tartok folyamatosan nőknek, férfiaknak, fiataloknak és időseknek egyaránt. 

Megelőzésben vagy műtét utáni rehabilitációban egyaránt segítek a hozzám fordulóknak kortól, nemtől függetlenül.

 

"A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül, és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban."   Hamvas Béla.

 

Saját honlapom is hamarosan elérhető lesz.

 

 

 

 

Tréning Időpont Helyszín Ár Státusz
Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ) Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Debrecen
Bajcsy Corner
4026 Debrecen Bajcsy Zsilinszky u. 40.
48 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Intim Torna Férfiaknak (KEZDŐ) Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Debrecen
Bajcsy Corner
4026 Debrecen Bajcsy Zsilinszky u. 40.
48 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Intim Torna Férfiaknak (KEZDŐ) 2021.05.08 09:00 - 15:00
2021.05.15 09:00 - 15:00
Debrecen
Debrecen
4031 Debrecen Nagyerdei krt. 98.;
35 000 Ft Elkezdődött
  • Erzsébet - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Kovács Andrea Andi egy nagyon kedves, figyelmes, precíz, oktató. Életem egyik jó döntése volt, hogy bár kétkedve, de elmentem kezdő tréningjére. Andi hamar elhessegette kétségeimet, tanulságos történetei, lényegre világító, határozott, de kedves útmutatásai a gyakorlatok megtanítása, gyakorlása alatt újra reményt adtak az intim dolgaimmal kapcsolatban. Hiszem, hogy a pontos, lényegretörő oktatást követően a mindennapos trénerezés megteszi a kellő hatását. Újra van hitem a gátlások nélküli sportolásban a meghitt házaséletben. KÖSZÖNÖM!

  • Nóra - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Nagyon hasznos volt számomra a kurzus. Sokat tanultam Anditól a történeteken és gyakorlatokon keresztül. Köszönöm!

  • Gyula - Kriston Intim Torna Férfiaknak (KEZDŐ)

    Egy alapos önismereti és önértékelési fejlődés útján futottam bele ebbe a lehetőségbe. Azt hittem már felfedeztem magamban mindent, de Andrea jól az emberek lelkébe lát és feltárt még egy dolgot amit egy történettel elő is adott eléggé a személyemre címezve amivel mélyen hatot rám. Itt a lélek és a test egyensúlyát meg lehet találni... Andrea egy nagyszerű előadó és egy kiváló tornatanár is! Még egyszer köszönöm az élményt és csak ajánlani tudom!

  • Tibor - Kriston Intim Torna Férfiaknak (KEZDŐ)

    Andrea nagyon kedves és rugalmas, kiváló előadói képessége és remek humora van. Sok mindenben megerősített, sokat tanultam, igazán hasznos volt. Csak ajánlani tudom.

  • Árpád - Kriston Intim Torna Férfiaknak (KEZDŐ)

    Még világosabbá vált számomra, hogy a pozitív lelki folyamatok tudatos irányítása mennyire fontos a tanultak alkalmazásához és azok tartós sikeréhez. Egy időutazàs a saját múltunkban valamint a “feldolgozatlanok” feldolgozása iránti nyitottságunk, a siker elengedhetetlen részei kell hogy legyenek. A tornagyakorlatok hatékonyak, könnyen tanulhatók és rövid idő után a mindennapok fontos részeivé válnak. Andrea nagyon érdekesen, sok jó példa említésével és anatómiai ábrák felhasználásával tanítja az anyagot. Úgy érzem, hogy ő nagyon jól megtalálta az emberi pszichológia és a gyakorlatok közötti egyensúlyt a módszer elmagyarázásában.

  • Kálmán - Kriston Intim Torna Férfiaknak (KEZDŐ)

    Nagyon jó hangulatban eltöltött tréning volt.Nem csak a testi gyakorlatokat tanultuk meg hanem a lélek terápiában is volt részünk. Mivel én már voltam Kriston tréningen így a gyakorlatokat már ismertem nekem a lelki terápia sokat jelentett. Szívesen részt vennék havonta egyszer ha az időm engedné. Köszönöm a segítséget.Mindenkinek ajánlani tudom aki hasonló problémával küzd.

  • Gyöngyi-Anita - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Nagyon jol ereztem magam, sokkal tobbet kaptam, mint amire szamitottam. Mar reszt vettem egyszer egy KIT-en par eve, de valahogy most sokkal tisztabban lattam az osszefuggeseket es jobban ertettem a mozdulatsort is. Andrea nagyon rugalmas volt, figyelmes es konnyen lehetet elotte megnyilni, jo volt a humora is. Ajanlom masoknak is.

  • Hajnal- Adel - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Sokmindenre rávilágított a tréning amivel amúgy is tudom hogy foglalkoznom kell, de ebben a keretben sikerült zavartalanul kimondani és tudatosítani a problémás területeket, és néhény esetben a megoldást is megtalálni rájuk. A gyakorlatok pedig máris segítettek, egy hónap kihagyás után megint megjött a ciklusom! Nem is kívánhattam volna ennél többet, nagyon örülök hogy résztvettem. A tréner nagyon felszabadult, nyitott hangulatot biztosított, így biztonságban elmondhattam minden ügyes-bajos dolgomat. Köszönöm, Andi!

  • Ferenc - Kriston Intim Torna Férfiaknak (KEZDŐ)

    Az urológus orvos ajánlotta Andreát! Kíváncsian vártam az első alkalmat!Már a kezdés is szimpatikus volt percre pontosan kezdtük.Lélektani előkészítés után kezdődött a számomra érdekesebb munka.Kihasználva anyanyelvünk specialitásait a jelentősebb mozgásokat ill.gyakorlatokat "képekben" is igyekezett a memóriánkba rögzíteni.Természetesen a valós gyakorlat bemutatása mellett.Amennyiben sikeresnek ítélte a résztvevők gyakorlatát, önbizalom növelésként visszajelzett és akkor haladtunk tovább.A második alkalommal egy jó megfázás miatt gyakran kénytelen voltam a tréninget megszakítani.Teljes nyugalmat és maximális toleranciát tapasztalhattam.Mindent figyelembe véve csak ajánlani tudom Andreát: Jól felkészült.Jó előadó! Nagyszerűek a módszerei! Türelmes! Visszajelez ha jó a gyakorlat! Ami rajta áll abban nem lehet sikertelenség! Egy dolgot nem szabad elfelejteni ,mindenkinek az egyéni sikere a saját fejében és a kitartó g y a k o r l á s o n válhat valóra!!! Mindenkinek sok sikert,és jó egészséget: Ferenc

  • Klára - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Kovács Andrea Tréner Egy kellemes és nagyon hasznos, tanulságos tornán vehettem részt Andrea vezetésével. A lelki egészség nagyon fontos , hogy harmóniában legyünk a testünkkel is. Andrea személyisége lenyűgöző,nagyon gyorsan alakított ki bizalommal teli légkört a jelenlévőkkel. Empatikus, jó előadó, jó kommunikációs készséggel rendelkezik. Személyiségfejlesztő, prevenciós és állapot kezelő munkája példaértékű. Köszönöm a lehetőséget.

NemIgen

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Engedélyezi?