Sind Sie ein neuer Benutzer?
Um sich zu bewerben, melden Sie sich in Ihrem Profil an. Falls Sie noch kein Konto haben, erstellen Sie bitte eines.
Sind Sie bereits registriert?
Sind Sie ein neuer Benutzer?
Sind Sie bereits registriert?
Nagy Katalin vagyok, Kriston tréner, sportoktató és a debreceni Nősziroom Stúdió vezetője. Korábban 16 évig védőnőként dolgoztam, ahol számos nő életének különböző szakaszaiban segíthettem – kislányként, kismamaként, szülőként és nagymamaként.
Az egészségügyi főiskola elvégzése után olvastam el Kriston Andrea - Ruzsonyi Péter Kriston intim torna című könyvét, ami mély hatást gyakorolt rám. A könyv segített jobban megérteni saját női testem működését, és a munkám során is hasznos támogatást nyújtott abban, hogy megértsem azokat a tüneteket, amelyeket a körzetemben élő nők megosztottak velem. Bár akkor még csak a könyvből tanultakat adtam át, azok is jelentős változásokat hoztak sok nő életében.
Évekig gondolkodtam azon, hogy elvégezzem a Kriston trénerképzést, végül 2007-ben a férjem bátorítására belevágtam. 2008 januárjában sikeresen vizsgáztam Kriston Andreánál, a Kriston-módszer kidolgozójánál, és azóta tanítom nagy lelkesedéssel a Kriston Intim Tornát nőknek és férfiaknak egyaránt. Hálás vagyok, hogy Andrea tanítványa lehetek, és azóta is folyamatosan képzem magam, hogy minél több embernek segíthessek.
Debrecenben, a Nősziroom Stúdióban nagy szeretettel várlak az általam vezetett Kriston tréningeken, valamint online is csatlakozhatsz a Kriston Gyakorlóórákhoz.
A Kriston Intim Torna hatására csodálatos változások indulhatnak el a testünkben és az életünkben. Trénerként fantasztikus érzés megtapasztalni, ahogy már egy hét gyakorlás után a résztvevők boldogan és felfrissülten térnek vissza. Egy kisgyermekes anyuka például azért jött el hozzám, mert alhasi fájdalmai voltak, de nőgyógyásza nem talált rájuk magyarázatot. A fájdalom már a mindennapi életében is akadályozta. A második foglalkozás után örömmel mondta, hogy a tünetei elmúltak, és már nem fáj a hasa.
A Kriston-módszer nemcsak fizikai gyakorlatokat tanít, hanem a test és lélek összhangját is támogatja, felszabadítva a gátló érzelmeket, melyek örömteli változásokat hoznak az életünkbe.
Ungarn:
Eine Methode für die Gesundheit des Unterbauchs, der auch ein Erhaltungskurs für die Muskeln des Beckenbodens ist. Vorbeugung und Selbstrehabilitation von Symptomen, die durch Atrophie, Überlastung und Stress der weiblichen Intimorgane entstehen.
Ein Intensivkurs für die weibliche Beckenbodenmuskulatur, der dich mit einem unterhaltsamen Bewegungsprogramm in Schwung hält.
Vermittlung einer befriedigenden Qualität der Sexualität an Frauen, Erlernen von Fähigkeiten zur Entwicklung der Muskeln, die an der Intimität beteiligt sind, und Abbau von Hemmungen im Zusammenhang mit der Erotik.
Um alle Fragezeichen zu beseitigen
Das Lehren von Gewohnheiten, die die Grundlage für eine gesunde Intimsphäre bilden, und ein Kurs zur Aufrechterhaltung der Schließmuskeln, um intime Symptome zu lindern und zu beseitigen.
Eine Methode für die Gesundheit des Unterbauchs, der auch ein Erhaltungskurs für die Muskeln des Beckenbodens ist. Vorbeugung und Selbstrehabilitation von Symptomen, die durch Atrophie, Überlastung und Stress der männlichen Intimorgane entstehen.
Ein Intensivkurs für die männliche Beckenbodenmuskulatur, der dich mit einem unterhaltsamen Bewegungsprogramm in Schwung hält.
Um alle Fragezeichen zu beseitigen
Das Lehren von Gewohnheiten, die die Grundlage für eine gesunde Intimsphäre bilden, und ein Kurs zur Aufrechterhaltung der Schließmuskeln, um intime Symptome zu lindern und zu beseitigen.
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2026.05.09.
Nősziroom Stúdió
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Sok hasznos ismeretet kaptam, jól éreztem magamat a tanfolyamon.
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2026.05.09.
Nősziroom Stúdió
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem! Kata nagyon felkészülten várt bennünket, nagyon jó kezekben voltunk. Minden alkalommal, mikor véget ért az alkalom, teljesen más energiával mentem haza, sokkal magabiztosabban. Az alkalmak a fizikai változás mellett a nőiességemre való ráhangolódást is nagyban segítette. Gyengédebben állok most már a saját nőiességemhez, a fülemben csengenek Kata szavai. Hálával tartozom!
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2026.04.09.
Nősziroom Stúdió
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Végig nagyon jól éreztem magam. Tökéletes volt a tudás anyag elméleti és gyakorlati átadásának minősége és mennyisége, és még humoros is volt. Imádtam a történeteket, mert azoktól érthetőbbnek, valóságosabbnak és "hihetőbbnek" tűnt minden. Sajnálom,hogy vége,mert mindig nagyon vártam. Ezúton is köszönöm, biztos vagyok benne, hogy jó útmutatást kaptam a változtatáshoz.
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2026.04.09.
Nősziroom Stúdió
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Kata nagyon kedves és segítőkész volt, sokat tanultam tőle. Hasznos volt a kurzuson való részvétel.
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2026.04.09.
Nősziroom Stúdió
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Nagyszerű tréner,köszönök mindent! :)
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2026.04.09.
Nősziroom Stúdió
4.8
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Kellemes légkörben profi módon kaptam iránymutatást a mindennapi intimtornához. Elgondolkodtatóak voltak a példák is. Köszönöm, igyekszem mindent haszonsítani.
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2026.04.09.
Nősziroom Stúdió
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Testi és lelki értelemben is sok változást hozott a torna, nagyon hálás vagyok érte. Megtapasztalni a változást segít más területen is változtatni. 15-20 éve komoly alsóvégragi visszerességgel küzdök, az ezzel járó panaszokat nem vártam hogy befolyásolni fogja a torna, de csodás könnyed bokám van és a hátfájásom is megszűnt. Szépen, érezhetően erősödnek a gátizmaim, a visszatérő hüvelyfertőzésem is javulni látszik, még nem kiabálom el. Sokkal hamarabb kellett volna szánni magamra ennyi időt, Először kényelmetlen volt a csoportos torna goldolata is, de Kata hihetetlenül jól oldotta a feszültségemet, érezhető volt hogy segíteni szeretne, tudást átadni, szemléletet formálni minden erejével, kèzzel-lábbal, az egész énjével. Így felszabadító volt megtapasztalni, hogy nem vagyok egyedül a problémáimmal. A storyzások, a vizualizációs technikák és a tréning egész felépítése élvezetes és könnyen tanulható volt. Köszönöm a belefektetett munkáját Katának és Andreának is! Hálás vagyok a lehetőségért, és a változtatás sikerességének megtapasztalásáért! 🥰
Kriston Geheimnis der Geishas
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2026.03.12.
Nősziroom Stúdió
4.8
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Az intimtornát receptre írnám fel minden Nőnek :)
Kriston Geheimnis der Geishas
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2026.03.12.
Nősziroom Stúdió
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Nagyon köszönöm a lehetőséget. Nehéz időszakban jelentkeztem a tréningre. Kati nagyon sokat segített. A beszélgetések, a tréningen elhangzott történetek erőt adnak, hiszen ráébresztenek, hogy nem vagyok egyedül. Más NŐK is lehetnek hasonló helyzetben. Kati életereje, kisugárzása, példaértékű. NŐ aki a NŐkről, NŐknek szívvel lélekkel igazán NŐiesen NŐiességet tanít.
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2026.03.09.
Nősziroom Stúdió
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Kétségtelen, hogy mélyen érintő problémával érkeztem a bemutató foglalkozásra. Elsősorban a Trénerem hozzáállása fogott meg! (Példabeszédeken keresztül teremt kapcsolatot a gondolkodásmódunk és testbeszédünk között). Kinek füle van, megtanulja meghallani a saját testét és reagál. Meghálálja! Számomra rendkívül SOKAT SEGÍTETT! Köszönöm!🙏💗