Sind Sie ein neuer Benutzer?
Um sich zu bewerben, melden Sie sich in Ihrem Profil an. Falls Sie noch kein Konto haben, erstellen Sie bitte eines.
Sind Sie bereits registriert?
Sind Sie ein neuer Benutzer?
Sind Sie bereits registriert?
Kriston Andrea tréneri csapatába egy nem szokványos szakmai területről érkeztem: 13 év rendőri pályafutással a hátam mögött szakmailag egyre sürgetőbben éreztem magamban a változtatás szükségességét, mivel régóta tudtam, hogy nem a saját utamat járom. Folyamatosan keresgéltem a lehetőséget, mi lenne az, amiben ki tudnék teljesedni, amiben hasznosnak érezném magam, miközben az embereknek egyfajta értéket tudnék közvetíteni. Ha vannak véletlenek- szerintem nincsenek- egy véletlen folytán találkoztam 2018 tavaszán a Kriston-módszerrel, bár már előtte is volt róla némi ismeretem. Sok utánaolvasás, majd az alaptréning elvégzését követően a gondolat makacsul befészkelte magát a fejembe, hogy igen, ezt a módszert a nőknek ismernie kell, ezt a programot nagyon szívesen oktatnám. Azóta a tréneri tapasztalataim alapján tudom, hogy végre jó irányba tartok.
A Kriston Intim Torna foglalkozáson megtanulsz egy nagyon hatékony mozgássort a medencefenéki izomlemez megerősítése, záróizmaid jobb működése, alhasi szerveid védelme érdekében. Továbbá rálátást kaphatsz azon érzelmi folyamatokra is, amelyek gyakran -anélkül, hogy az összefüggéseket látnánk - nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy intim tüneteink, nőgyógyászati vagy urulógiai betegségeink kialakuljanak.
Bűnügyi nyomozóként, mint egy puzzle darabkáit, úgy raktam össze egy -egy bűncselekmény részleteit, vizsgálva az ok- okozati kapcsolatot, az indítékot, az áldozattá válás körülményeit. Most átadom neked ezt a lehetőséget, hogy saját testi működéseddel, tüneteiddel kapcsolatban oknyomozóvá válj! Ehhez a segítséget tőlem megkapod, de a saját puzzle darabkáid összerakása a TE feladatod lesz, melyhez elengedhetetlen, hogy őszintén KITárulkozz magad előtt.
Szeretettel várlak a csoportos tréningjeimen, melyeket elsősorban Jászárokszálláson, Jászberényben, Nagykátán, és Pásztón tartok, de szívesen megyek más településekre is, ha igény mutatkozik rá.
Ha a csoportos foglalkozás helyett az egyéni foglalkozást választanád, arra is van lehetőség, akár ONLINE is!
Ballagóné Mártha Zsuzsanna Kriston tréner
Ungarn:
Eine Methode für die Gesundheit des Unterbauchs, der auch ein Erhaltungskurs für die Muskeln des Beckenbodens ist. Vorbeugung und Selbstrehabilitation von Symptomen, die durch Atrophie, Überlastung und Stress der weiblichen Intimorgane entstehen.
Um alle Fragezeichen zu beseitigen
Das Lehren von Gewohnheiten, die die Grundlage für eine gesunde Intimsphäre bilden, und ein Kurs zur Aufrechterhaltung der Schließmuskeln, um intime Symptome zu lindern und zu beseitigen.
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2026.09.04.
A lélek világa
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Végtelenül hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen a tanfolyamon. Csodás környezetben, valóban tudtam figyelni magamra, békés kényelmes helyen le tudtam Én is csendesedni. Zsuzsi személye, szakmai tudása is rengeteget hozzá tett ahhoz, hogy ilyen jónak éltem meg a tornát, pillanatok alatt letelt ez az idő. Köszönet a módszerért és tréningért egyaránt. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2026.09.04.
A lélek világa
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Nagyon örülök, hogy belevágtam.Már ilyen rövid idő alatt is érzem a pozitív hatását. Zsuzsi igazi elkötelezettje ennek a módszernek
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2026.09.04.
A lélek világa
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
A tanfolyamra Gyöngyösön kellemes hangulatú, kényelmes környezetben került sor, mely eleve elősegítette az alkalmakra történő ráhangolódást. Trénerünk jól felkészült, láthatóan kompetens, hiteles szakember, aki türelemmel segített a feladatok elsajátításában és válaszolt a felmerült kérdésekre. Személyisége, az ismeretek átadásának módja motivációt ad utólag is a gyakorláshoz. A gyakorlatok hatása rendkívüli módon tapasztalható már napi egyszeri gyakorlás mellett is, mely értéket nem lehet pénzben kifejezni, így ár-érték arányban a tanfolyam értéke arányos. Nagyon jó dolog, hogy vidéki településeken is sor kerül a tanfolyamokra.
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Einzelne Kurse
Ungarisch
2026.05.06.
Galéria terem
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Zsuzsi számomra nagyon felkészült, kedves .segítőkész türelmes és még sorolhatnám a jó tulajdonságokat tréner volt. Csak ajánlani tudom mindenki számára
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Einzelne Kurse
Ungarisch
2026.05.06.
Galéria terem
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
A tanfolyam hasznosságát egyenlőre nem tudom megállapítani, de idő kell hozzá a gyakorlatok hoz, és gyakorlás. A tréner kedves és felkészült volt.
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Einzelne Kurse
Ungarisch
2026.04.16.
Galéria terem
4.6
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Mindenkinek ismernie kellene a tornát.
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2026.03.08.
Elementa Stúdió
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Oldott hangulatban, segítő rávezetéssel és hozzáértéssel vezette a tanfolyamot. Nem zavart a korom, és az sem, ha nem tudtam azonnal teljesíteni a gyakorlatot, viszont Zsuzsa kedves bátorítása hozzásegített, hogy ne adjam fel, próbáljam megkeresni a számomra legoptimálisabb testhelyzetet. Örülök, hogy részt vettem ezen a kurzuson.
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2026.03.08.
Elementa Stúdió
4.8
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Hasznosnak tartom a módszert. Érdemes lenne már fiatal lányoknak is tanítani az egészségtudatos női léthez.
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2026.03.08.
Elementa Stúdió
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Zsuzsi nagyon kedves, hozzáértő oktató. A hosszúnak tűnő foglakozások gyorsan elteltek, élvezetes és nem utolsósorban hasznos tanfolyamon vehettünk részt.
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2026.03.08.
Elementa Stúdió
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Zsuzsi diszkréciója, szókimondó stílusa segített oldani a kezdeti feszültséget s kiváló alapot teremtett a közös munkához. Hitelesen képviselte a programhoz kapcsolódó szemléletet, praktikus tanácsokkal látta el a csoportot, nagy hozzáértéssel és figyelemmel irányította a végzett gyakorlatokat. Ezúton is köszönöm lelkiismeretes emberi és tréneri munkáját.