Are you a new user?
Are you already registered?
Are you a new user?
Are you already registered?
Kedves Látogató, nagyon örülök, hogy itt vagy!
2012 óta része az életemnek a Kriston Intim Torna®.
Szerencsére Andrea nem probléma mentes embereket keresett a tréner képzésre, ez volt az én nagy szerencsém. Sőt, mondhatni előny lett, hiszen saját magam lehettem a legnagyobb referenciám, ami a mai napig is így van. Azonnal tudtam, hogy jól döntöttem, hogy itt a helyem, mert olyan hiánypótló tudást kaptam, amit azelőtt sehol. Számomra mindig is fontos volt, hogy olyan helyen tanulhassak, ahol felfedezhetek valami újat, ami lázban tart, ami értéket képvisel, amivel többek lehetünk mindnyájan. Ezen a képzésen ezt mind megkaptam, tényleg összeállt minden. A test, a lélek, az ember és a nő egysége. Olyan alapok kerültek a helyükre, amiért a mai napig hálás vagyok.
Én is pontosan tudom, mennyire korlátozó tud lenni, amikor nem vagyunk jól a testünkben, lelkünkben. Véleményem szerint nagyon egyedül vagyunk hagyva az intimitásunkkal, és az intim egészséggel kapcsolatos témakörökkel. Igazából az összes fontos témáról elmondható, mint: menstruáció, szülés, szex, változókor, férfiak, gyermekvállalás, szülés..és még sorolhatnám, hogy ez mind tabu.
Pontosan ezért tanítok nőket és férfiakat egyaránt, mert így érzem egésznek azt a tudást, amit átadhatok a tréningeken. Számomra nagyon fontossá vált, hogy erről a „ rejtett” területről tudjunk végre tabumentesen gondolkodni, és kommunikálni. Elsősorban ezt a szemléletváltást igyekszem a tréningeken is prioritásba helyezni, mert én is tapasztalom a saját életemben, hogy sokkal felszabadultabb mindennapokat élek ezzel a hozzáállással.
Nem mondom, hogy könnyű változni és merni változtatni, de ma már úgy gondolom, hogy elhatározás kérdése az egész. Azóta is folyamatosan képzem magamat, hogy minél inkább önazonos életet élhessek, mert ez a titka minden testi-lelki elváltozásnak. Mára szerves része lett az életemnek a Kriston Intim Torna és örömmel továbbítom az önismeretnek ezt a különleges formáját. Igazi örömforrása lett az életemnek a tanítás, és persze én is rendszeres felhasználója vagyok a Kriston-módszernek.
2022 óta pedig oktatom a Kriston Gésák Titka haladó tréninget is, mely a női szexualitásnak egy hiánypótló képzése. Szívem csücske lett ez a képzés. Igazi szemléletformáló, erős önismeretet adó, tabumentes 12 órára számíthatsz.
Célom: Minél több embert megszólítani, és hozzásegíteni ahhoz a szemlélethez, hogy mennyi mindent tudunk tenni magukért, az egészségükért a Kriston-módszer alkalmazásával. Kiemelten fontosnak tartom, hogy a testünkhöz, a nemiségünkhöz fűződő viszonyunk természetes és pozitív legyen, hogy a mindennapjaink kevéske ideje inkább az örömökről szóljanak, mintsem a tünetekről.
A Kriston tanfolyamokat Érden tartom kiscsopotos (3-4 fő) és egyéni formában.
Nagy sikerrel mennek a zárt csoportok is, amit 2-5 fő-ig tudom vállalni a saját helyszínemen, melyen a barátaiddal, családtagokkal, kollégákkal csak ti vagytok jelen a tanfolyamon. Igény szerint én is megyek házhoz női zárt csoportoknál, itt az árhoz még a költségeim pluszban megjelennek.
Mottóm:
„Jó dolog az embereken segíteni, de még jobb megtanítani őket, hogyan segíthetnek magukon.”
/Aesculap/
Várlak szeretettel, remélem hamarosan találkozunk! 😊
Ottilia
Hungary:
A method for the health of the lower abdomen, which is also a maintenance training of the pelvic floor muscles. Self-rehabilitation and prevention of symptoms provoked by atrophy, overload and distress of the female intimate organs.
Knowledge about quality sexuality for women, and the acquisition of skills, with which the muscles involved in intimacy strengthens and anxiety related to sexual intimacy reduces.
To eliminate all the questions marks
Education of the habits that form the basis of intimate health and maintenance training of the sphincters, in order to relieve and eliminate intimate symptoms.
A method for the health of the lower abdomen, which is the maintenance training of the pelvic floor muscles. Prevention and self-rehabilitation of symptoms provoked by atrophy, mental overload and distress of male intimate organs.
To eliminate all the questions marks
Education of the habits that form the basis of intimate health and maintenance training of the sphincters, in order to relieve and eliminate intimate symptoms.
Kriston Intimate Training for women
In person
Group courses
Hungarian
2025.06.13.
Csoportos tanfolyamok
Nagyon szuper élmennyel jöttem el Ottiliától. Sokkal többet adott a tanfolyam, mint amire számítottam. Már csak csinalni kell a tornát minden nap. Ottilia személyisége főnyeremény! Köszönöm!
Kriston Intimate Training for women
In person
Group courses
Hungarian
2025.05.13.
Csoportos tanfolyamok
Nagyon jó hangulatú volt a tréning, a gyakorlatokat nagyon alaposan begyakoroltuk, sok pozitív impulzust és támogatást kaptam testileg és lelkileg egyaránt. Köszönöm a segítséget, minden nap fogom végezni a feladatokat, ideje már magammal is törődnöm, nem csak mindig másokkal. Már sokkal korábban el kellett volna kezdeni, de sosem késő, az ember bármilyen korban képes regerenálódni.
Kriston Intimate Training for women
In person
Group courses
Hungarian
2025.05.13.
Csoportos tanfolyamok
Szeretném megköszönni a lehetőséget. Nagy öröm volt számomra, hogy részt vehettem a tanfolyamon. Még csak néhány hete gyakorlom a tanfolyamon elsajátított módszert, de máris érzem a jótékony hatásait. Úgy érzem visszanyertem a régi fényem. Bizakodó vagyok, és hiszek a teljes felépülésben. Ehhez sok megerősítést kaptam a Tréneremtől. Hálás köszönet a jól felépített és könnyen elsajátítható, professzionális módszertanért. :)
Kriston Intimate Training for women
In person
Group courses
Hungarian
2025.05.09.
Csoportos tanfolyamok
Nagyon élveztem a tanfolyamot! Jó kis családias légkörben lehettünk. Izgalmas, értékes és nagyon hasznos informáiókhoz jutottunk, mind a fizikai test tekintetében, mind a lelki háttér megélésében. Ez egy olyan tereület, amit ápolnunk és nagy szeretettel gondoznunk kell Lelkesen gyakorlom a feladatokat, melyet mostantól beépítek a napomba. Már érzek némi változást a testemben, valami elindult bennem. Hálás köszönetem az együtt töltött három napért!
Kriston Intimate Training for women
In person
Group courses
Hungarian
2025.05.09.
Csoportos tanfolyamok
Már az első alkalommal éreztem, hogy jó helyen vagyok! A tanfolyam nemcsak hasznos volt, hanem kifejezetten jó hangulatban telt – sokat nevettünk, mégis rengeteget tanultunk. Kiderült, hogy az intimtorna nem tabu, hanem egy felszabadító élmény, ami minden nőnek járna! Szuper volt a közösség, fantasztikus az oktató. Köszönöm ezt a különleges élményt testileg-lelkileg feltöltött!
Kriston Intimate Training for men
In person
Group courses
Hungarian
2025.05.07.
Csoportos tanfolyamok
Nagyon jó hangulatú tréning volt, szuper trénerrel. Köszönöm!
Kriston Intimate Training for women
In person
Group courses
Hungarian
2025.04.04.
Csoportos tanfolyamok
Mostanában az egyik legjobb ötletem és döntésem volt jelentkezni a Kriston tornára! Nagyon sok információt hallottam, Ottilia nagyon jó tréner, kedves és lenyűgözően tartja az előadásokat! Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki nőiességében megerősítésre vágyik, vagy női egészségének megőrzésében gondolkodik. Sokkal többet kaptam, mint amire számítottam! Köszönöm Ottilia!
Kriston Intimate Training for women
In person
Group courses
Hungarian
2025.04.04.
Csoportos tanfolyamok
Nagyon érdekesnek találtam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sok témát fog érinteni a tanfolyam. A trénerem (Ottilia) részletesen beszámolt a nőiességgel kapcsolatos témákról. Mindenkinek milliószor ajánlom, nagyon szépen köszönöm!
Kriston Intimate Training for women
In person
Group courses
Hungarian
2025.04.01.
Csoportos tanfolyamok
Nagyon részletes elméleti segítséget kaptam a gyakorlati részhez.Nagy segítség volt. Olyan területeket mozgattam, amiről nem is tudtam. Diszkrét, otthonos, támogató közegbe csöppentem. Jó hangulatban,kellemes környezeteben , nemcsak a testemnek , de a lelkemnek is töltődés volt a tanfolyam. Köszönöm Otíliának a munkáját!
Kriston Intimate Training for men
In person
Group courses
Hungarian
2025.03.05.
Csoportos tanfolyamok
Profin összeállított képzés minőségi tartalommal - és Ottília tényleg beletette szívét-lelkét. Innentől már csak rajtam múlik, hogy rendszeresen alkalmazzam az itt tanultakat.