Kriston logo

GYIK

MENSTRUÁCIÓ

Természetesen, menstruáció ideje alatt is elvégezheted a tanfolyamainkat, illetve a napi gyakorlásokat is beiktathatod. A torna hozzásegíthet ahhoz, hogy természetesen éld meg ezeket a napokat, jó közérzet mellett.

A Kriston tréningek alatt, amikor a tornát tanulod, használhatsz tampont, vagy bármi más segédeszközt. A mindennapi gyakorlások során azonban a hüvelybe helyezhető eszközöket kerülni érdemes a nagyobb hatékonyság érdekében.

A Kriston-módszer jótékony hatásai közé tartozhatnak a görcsök hamar történő megszűnése, csökkenése. Ennek feltétele a tanfolyam által elősegített és megvalósított változtatás. Hallgatóink visszajelzése szerint a hatás gyakran már a tanfolyam alatt bekövetkezik.

Igen, ez nagyon gyakori tapasztalás azoknál, akik a nőiességükben nagyobb változtatást éltek meg a tréning érzelmi és mozgásos folyamata során.

Természetesen szabad. A foglalkozáson csak előnyös változást hozunk létre, a tanult elemek semmilyen káros hatással nem járnak. Endometriózis esetén is alkalmazhatóak a megtanultak és minden más esetben is.

KISMAMÁKNAK

Nagy kár lenne kihagyni. A tanfolyam garantálja, hogy a szülőcsatornádat felkészítő gyakorlatokat elsajátítod, egyéni mozgásprogramot kapsz a szülésig és az azt követő időszakra is. A felkészítés jelentős része azon érzelmi folyamat, amit a tanfolyamon élhetsz át, ezzel csökkentve a szülőcsatorna gátoltságát. A várandósság első pillanatától kezdve az utolsóig megtanulható a Kriston-módszer, amennyiben a kismama kellemesnek érzi és nincs orvosi ellenjavallat. A Kriston Intim Torna tanfolyamot követően van lehetőség a Kriston Gólyatréning és a Kriston Gésák titka elsajátítására is.

Minél korábban javasolt elvégezni a tanfolyamot. A tanfolyamon teljes biztonságban tudhatod a babádat és magad is a várandósság bármelyik szakaszában.

A szülés előtt mindenképpen előnyös állapothoz segíthet a tréning, továbbá megtanulod az izmaidat regenerálni a szülést követően. Érkezhetsz az utolsó pillanatban is.

Amennyiben még nem tanultad a Kriston Intim Tornát, úgy várj 6 hetet a tanulással. Kivételes esetben, jó testérzet mellett hamarabb is kezdheted tanulni. Amennyiben már ismered a gyakorlatokat, úgy a megtanult módon végezd azokat. A gyerekágy végére orvosod, majd párod is garantáltan elképed az eredménytől.

Mindenképpen hasznos császár után is a 9 hónap okozta, alhasi területre ható terhelést kompenzálni. Akkor érdemes kezdeni a Kriston tornát a megtanult módon, amikor a műtéti területen megszűnt a fájdalom.

Mindenképpen. Lombikprogram mellett is javasolt a Kriston Intim Torna, a Kriston Gólyatréning, a Kriston Gésák titka tanfolyamok elvégzése, valamint a Kriston Gyakorlóórákon való részvétel. A megtanultakat bátran alkalmazhatod. A szervek funkciójának a javítása növeli a megtapadás esélyét. Amennyiben orvosod javasolja a normál életvitelt, úgy a tanfolyam mozgásanyaga is végezehető. Ha bármi okból fokozott figyelemmel kell lenned a hétköznapokban, úgy lényeges haszonnal jár a tanfolyam elméleti részének átélése.

A szánkat sem tudjuk túlerősíteni, ugyanígy a hüvelyt sem. A tágulása az elengedettségi képességen múlik, melyet a tanfolyamon fejlesztünk. Ne keverd össze a szülési izmok felkészítését azzal, amikor kismama foglalkozásokon gátszorításokat végzel. Az úszómedence szélén karkörzéseket végezve sem leszel alkalmas mélyvízben való úszásra. Ne gondold, hogy a gátszorítások felkészítik a gátad a szülésre!

TÜNETEK

Nagyobb biztonságban vagy, ha a megfelelő mozgást végzed, mintha parlagon hagynád a kis dudort, benne a lelassult vérkeringéssel.

A Kriston Intim Torna tréningnek komplex hatása van, amely nem kifejezetten egy tünetre összpontosul. Az aranyér hátterében is több összetevő lehet. Mindegyikre hatunk a foglalkozáson.

Mindenképpen: prosztatamegnagyobbodás, -gyulladás esetén, TURP és prosztata eltávolító műtétet követően. Lényeges a prosztata egészségének tudatos őrzése.

Nagyobb biztonságban vagy, ha tornázol, mintha nem.

MŰTÉTEK

A torna előtt kérd ki a kezelőorvosod véleményét, hogy visszatérhetsz-e a normál életvitelhez. Bizonyos műtétek után fokozott óvatosságra van szükség, például eltávolítást követően (prosztata, méh).

Mindenképpen javasolt a Kriston Intim Torna, majd a megtanult gyakorlatok végzése a következő folyamatok, műtétek után: vetélés, abortusz, TURP-, Wertheim műtét, aranyér eltávolítása, végbél, méh, hólyag felfüggesztése, inkontinencia műtét után. A torna előtt mindenképpen egyeztess a Kriston trénereddel! Műtétek után a tanulással érdemes megvárni a 6 hetet.

Amikor már nincs fájdalmad, úgy a tanfolyamon már részt tudsz venni. A tréning előtt mindenképpen egyeztess a Kriston trénereddel!

Egyénenként és tünetenként változó lehet ennek a kérdésnek a megválaszolása. Érdemes egyeztetned orvosoddal és a Kriston trénereddel!

A TANFOLYAM UTÁN

A tanfolyam végeztével a hanganyag csak a weboldalon keresztül érhető el. Amennyiben probléma adódna, kérlek keresd a Kriston tréneredet.

Írásos anyagot ad a Kriston trénered, amik a rendszeres gyakorláshoz szükséges ismereteket tartalmazzák. Rajz és szöveg segít felidézni a gyakorlatokat. Ezen kívül kapsz hanganyagot is, ami a mozgássor jó minőségű begyakorlását támogatja.

A hanganyag egy vezényelt gyakorlatsor Kriston Andreától, amelyen pontosan azt fogod hallani, amit gyakorolni szükséges a hatás érdekében. A tanfolyamon alkalmazott mozgásismeretet, izomérzeteket kialakító gyakorlatokat nem tartalmazza a felvétel. Azon csupán a végeredményt, az élettani hatást kifejtő gyakorlatokat találod, de az oda vezető utat biztosító gyakorlatokat már nem, hiszen a mozgásprogram ismeretében mész haza a tanfolyamról. A rendszeres gyakorlás következtében a feladatok sorrendje biztosan megjegyzésre fog kerülni és úgy épül be a napi rutinba, mint a fogmosás.

Az egyéni mozgásprogramot tartalmazó lapodon megtalálható, hogy milyen kombinációkban gyakorolhatsz, időd, energiád függvényében. A sok gyakorlási verzió lehetővé teszi, hogy valamilyen módon elérd a kívánt hatást és azt meg is tudd tartani.

Minden gyakorlásoddal közelebb vagy a kívánt hatáshoz. Ennek az ideje függ attól, hogy milyen állapotban kezdted a gyakorlást és mennyire tudsz rendszeresen tornázni. A megkapott egyéni programod végzésével 2 hét után már egyértelműen jelzi a tested az alkalmazkodást. 4 hetes gyakorlással már partnerek tapasztalják a hatást. 10 hetes tornával teljesen átalakul a testérzeted az alhas területén. Erőssé válik az izmok zárása, látványosan, érzékelhetően javulnak a szervfunkciók. Egyénileg és kihívásonként azonban változó a „starthelyzet”. Érdemes megadni a testünknek azt az időt, amire szüksége van a változásokhoz.

Az emberi test intelligensen alkalmazkodik az izomszövet mennyiségével a mozgás mértékéhez. Ezért a tanfolyamon megtanult gyakorlatsort addig javasolt alkalmazni, amíg befolyást tudsz gyakorolni az izmaid jó működésére, tehát időskorban is. Amennyiben változatosságra vágysz, szeretettel ajánljuk a Kriston Gyakorlóóra alkalmakat, amelyek már online is elérhetőek, vagy a Gésák titka gyakorlatsort, amelyik szórakoztató és intenzitásából adódóan kevesebbszer is elegendő gyakorolni, mint alapgyakorlatsort.

A gyakorlatokat addig végzed, ameddig szeretnéd, nem kötelezően előírt. Amennyiben viszont fontos számodra a hatás, úgy érdemes a Kriston tornára időt szentelni. Az emberi test igényli a mozgásos terhelést. A medence alját lezáró izmok csak a rendszeres edzésingertől tartják meg az erejüket. Se a nők, se férfiak izomzata nem tartja meg jó állapotát, ha elmarad az izmok edzése.

HALADÓ TANFOLYAMOK

Kriston Gyakorlóórára onnantól kezdve járhatsz (akár online is), amint a Kriston Intim Torna nőknek vagy férfiaknak tréninget elvégezted.

Akár azonnal is érkezhetsz, de a legjobb tartani egy 10 hetes „edzőtábort” és utána jelentkezni a haladó csoporthoz. Ha elmaradt a gyakorlás, akkor a haladó tréning fellelkesíthet. Haladó tréningek: Gésák titka, Kriston Gézák titka.

Kriston Fitneszre akkor is érkezhetsz, ha nem voltál még alaptréningen. Bármikor, amikor kedved van egészségóvó módon edződni.

ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEK

Természetesen végig ruhában van mindenki. Mindenképpen kényelmes szabadidőruhát hozz magaddal a tréningre! Jó, ha a laza nadrág ülésben sem szorítja le a gátizmaidat és a hasadat. Férfiaknak az utolsó foglalkozásra boxer típusú alsónadrág javasolt a felső nadrág alá. A tréningen zokniban vagyunk, de érdemes papucsot is hozni magaddal. A felsőrész időjárásnak megfelelő legyen. Növelheted a komfortodat otthonról hozott párnával, pléddel, kendővel. Amennyiben inkontinencia betétet használsz, úgy javasolt váltást is hozni magaddal.

A Kriston tréning komplex, összetett gyakorlatsorokból áll, amelyek egymásra épülnek és elengedhetetlen hozzá a megfelelő sorrend és fokozatok megtartása, ezért lehetetlen előre néhány gyakorlatot „kiragadni”. Minden fontos lépést a tréningen fogsz elsajátítani.

Minden információt és tudást, amelyre szükséged van, a tréning alatt garantáltan megtanulsz és megkapod a gyakorlásra alkalmas formában. A tréning felvétele több okból kifolyólag sem engedélyezett, erről a tanfolyam előtt aláírt nyilatkozatban bővebben olvashatsz.

Lehetőség van arra is, hogy könyvből elsajátítsd a Kriston Intim Torna alapjait, viszont a teljes anyag sajátosságából adódóan csak tanfolyami keretek között érhető el. A tanfolyamon biztos lehetsz a tanulás sikerében. Nem marad megválaszolatlan kérdés. A tanfolyam lényegesen erősebb hatású, mint a könyv. Ennek ellenére családonként javasolt egy könyv, hiszen az élet fontos területeihez, szakaszaihoz nyújt segítséget.

Elkerülhetetlenül jobb lesz. A tanfolyam során bekövetkező szempontváltások, érzelmi oldódások, tornasor átélése során a szervekhez kötött és onnan kioldódó lefagyások, befeszülések, az érzékelés erősödése már a foglalkozás során hatást gyakorolnak rád. A mozgássor során felépített önbizalom hozzákötődik az altesti izmokhoz, majd az otthoni gyakorlással érzékelhető változást hozol létre. A hatás a szexben gyorsan észrevehető. Kisebb, nagyobb mértékben azonban a partner változása is szükséges, hasznos, olykor elkerülhetetlen lehet.

Ahhoz, hogy hozzásegítsd párod a döntéshez, mesélj neki a tréningen szerzett tapasztalataidról, tréning utáni hatásokról. Sok esetben a látható, érezhető változás inspirálja a környezetet! Gyakran ezért a társak örömmel érkeznek hasonló élményekre vágyva. A jó példa ragadós. Vannak olyan hasznos mondatok, amik egy darabig „dolgoznak” a mélyben, majd elhozzák a klienst tanfolyamra. Nőknél és férfiaknál is az egészség hasznos eszköze lehet a tanfolyamon szerzett ismeret. Kár lenne kihagyni!

Igen, hiszen a Kriston trénerek sokat tanulnak, mielőtt tanfolyamot kezdenek tartani. Nagyon komoly beruházás egy trénernek (családjának olykor), sok energia a felkészülés, többszáz óra tanulásra fordítva. Majd a tevékenységük többnyire vállalkozás keretein belül történik, ami során terembérlés, marketing, oktatói tevékenység történik. Munkájuk becsületes csereértéke a pénz.

A megelőzés érdekében érdemes eljönni egy Kriston Intim Torna tanfolyamra. A magyar egészségóvó eljárás célja az alhas szerveinek funkciójavítása mindkét nem esetében, óvodáskortól időskorig terjedően, prevencióra és „önrehabilitációra” kidolgozva. Az elsajátított ismeretekkel együtt sokkal sikeresebb életet élhetünk.

Igen, a Kriston tanfolyamok közben is lehetséges az étkezés igény szerint. A foglalkozás előtti napon azonban olyan ételt érdemes fogyasztanod, amitől az emésztésed a lehető legkomfortosabb.

A Kriston tornát csak és kizárólag szakképzett Kriston trénerek taníthatják, akik 300-390 órás képzésen vettek részt. A Kriston trénerképzés hiányában felelőtlenség és jogszerűtlen Kriston tornát tanítani. A Kriston-módszer szerzői jogvédelem alatt áll és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalban műnyilvántartásban szerepel annak tartalma Kriston Andrea szerzői tevékenyégének okán.

KRISTON KISLÁNYOKNAK, KISFIÚKNAK, DIÁKPROGRAM

Igen, a Kriston Kislányoknak, illetve Kriston Kisfiúknak foglalkozásokon a szülők is részt vehetnek.

A Kriston tréningek felépítése, kommunikációja és fókusza korosztályonként változóak, ezért hasznos külön elvégezni a tréninget a szülő számára. Nem a mozgástanulás az elsődleges ilyenkor, hanem az a szemlélet, amit a szülő felépít a tréningen, amivel majd támogathatja gyermeke egészségének fejlődését az intimitás terén.

Ezt majd a Kriston tréneretek segít eldönteni, ők ennek megtanulták a technikáját. Garantáltan jó kezekben lesznek a gyerekek.

Ez az adminisztráció miatt fontos.

Természetesen. Csupán élettani folyamatok zajlanak. Csak a komfortérzete javul.

A tanulási fázisban a gyerekek életkortól, szellemi, testi adottságoktól függően változó tempóban haladnak.

A Kriston Intim Torna tréning egy szolgáltatás, amiért előre szükséges fizetni. Csak akkor vállaljuk el a gyermeket, ha lehetőség van a fejlesztésre.

Igen. Testtudatos életstílust, alhasi szervek egészségóvását oktatjuk. Formája többféle lehet: előadás a tantestületnek, szülőknek, előadás, gyakorlati foglalkozás, workshop gyerekeknek, tini tanfolyam.

Tinik igen, de csak egyéni foglalkozás keretében, tehát nem csoportos formában. Gyerekek csak személyes formában tudnak tanulni, ez garantálja a sikerességét a foglalkozásnak.

A MÓDSZERRŐL

A Kriston trénerképzésre csak olyan hallgató érkezhet, aki anatómia-élettan ismeretekkel rendelkezik, arról vizsga igazolása van. Amennyiben korábban ezzel nem rendelkezett, úgy ezt a trénerképzés során szükséges megszereznie. A trénerképzés 1. modulja azon rendszerszemléletű anatómia, ami perineológiai szemléletű. A Kriston trénerek alapos anatómiai felkészültséggel rendelkeznek, melyről vizsga során adnak tanúbizonyságot.

Az intimtorna kifejezést Kriston Andrea munkájának kezdetekor talált ki a módszeréhez, ami szóösszetétel sem magyarul, sem idegen nyelven nem létezett. A Magyar Szabadalmi Hivatal többször igazolta ennek bizonyítékát. A módszerével összeforrt kifejezést egyre népszerűbbé tett annak sikeres alkalmazásával és magyar nyelv részévé vált. Sokan kívánták trénerként megtanulni a módszerét, hogy alkalmazhassák, de többen nem kívántak erre energiát szánni, csupán a nevet kívánták alkalmazni. A Magyar Gyógytornászok Társasága 4 éven át pereskedett, hogy a Kriston Andrea által bevezetett, bizalmat ébresztő nevet elpereljék tőle. Azon indokkal, hogy a név népszerűvé vált, a köznyelv része lett, feloldotta a bíróság az intimtorna kifejezés védjegy oltalmát. Így bárki használhatta bármilyen eljáráshoz. Ebből számtalan megtévesztés keletkezett, hiszen a gyógytornászok nem tanulják Kriston Andrea módszerét, csak annak jól bejáratott nevét alkalmazták a Kegel tornára. Ebből nagyon sok panasz származott. Ekkor közvéleménykutatással bizonyítottuk, hogy a magyar lakosság nagyobb része még mindig Kriston Andrea nevével azonosítja az intimtorna kifejezést. Aki igénybe veszi a szolgáltatást, az joggal bízik annak ígért hatásában. Kegel soha nem használta az intimtorna kifejezést és a két eljárás nem is hasonlít egymáshoz azon túl, hogy mindkettő a gátizom területére hat. 2016-ban ismét elismerte a névoltalom jogosságát a Magyar Szabadalmi Hivatal. Úgy nézett ki, hogy miután csak a Kriston Andrea módszeréhez alkalmazható az intimtorna név, a kliensek, akik hatására vágynak, azok így be tudják azt azonosítani. Azon orvosok, akik konferenciákon, szakmai fórumokon ismerték meg Kriston Andrea módszerét, szintén csak intimtornaként javasolták pacienseiknek. Ekkor egy gyógytornász által vezetett, intimtorna nevet használni kívánó, konkurenseket összefogó csoport újból bírósági folyamatban kívánta elperelni Andreától az intimtorna nevet, ami szintén 4 éven át tartott. Ez a per ismét azzal végződött, hogy kimondták az intimtorna név oltalom alóli törlését. Így Kriston Andrea módszere a KRISTON névvel azonosítható be. Onnantól kezdve olyanok használják az intimtorna kifejezést, akik azt nem tanulták. A tapasztalatok alapján ezeket nem javasoljuk.

Nem baj, de nem tudni, hogy mit tanít. Az intimtornát nem oktatják sem a gyógytornászoknak, sem fitnesz oktatóknak, sem másoknak. Csak azért, mert gyógytornász valaki, nem ért az altest speciális területéhez. Akkor honnan tanulták meg? A Kegel gyakorlatot nem tanulta senki sem Kegeltől, sem mástól. Az internetről fél óra alatt „szakember” lehet bárki. Aki komolyan akar érteni az intim izmok fejlesztéséhez, hogy másokat ebben segíteni tudjon, az beiratkozik a Kriston Intim Torna trénerképzésre, ahol azt garantáltan megtanulja. Másokért nem vállalunk felelősséget, de gyakorta találkozunk átvert, beteggé tett kliensekkel: görcsös izom, hólyagsérv, önértékelési probléma. Legcsúnyább történetünk volt, amikor egy „szakembernél” végzett tanfolyam után egy nő már öngyilkos akart lenni. Majd a Kriston Intim Torna alaptrénig után kivirágzott és jelentkezett minden további tréningre. Semmi köze a Kriston-módszernek az intimtorna név alatt működő tanfolyamokhoz, ahol ujjal ellenőrzik a hüvely, vagy a végbél mozgását, ahol elemlámpával megnézik ruhán át, ahol negatív szuggessziókat kötnek az izmok működéséhez, ahol elektromos ingerrel késztetik összehúzódásra az izmokat, ahol sima gimnasztikaként kezelik ezt az erős érzelemmel átitatott testtájat. Így fordulhatott elő, hogy kismedencei fájdalom szindrómával egy fiatal férfi magánklinikán tanult „intimtorna oktatótól”, ami után a férfi hetekig nem tudott ülni és fájdalma extrém erősségűre fokozódott. Egy fővári kórházban az intimtornát oktató gyógytornász 3 hét alatt műtőasztalra juttatta a kliensét. Kismama foglalkozáson végzett pár perces „intimtornával” adták azt a reményt nőknek, hogy felkészültek lesznek a szülésre. Sajnos szétnyílt hasfalról, befeszült szülőcsatornáról szólnak gyakran a beszámolók, ha erre az alapra épít a kismama. Az ilyen oktatóktól elhatárolódunk. A Kriston trénerek minden esetben Kriston név alatt azonosítják be magukat. Aki valóban érdeklődik, miként lehet segíteni intim témákban, az felkészülten áll ki emberek elé.

A Kriston trénerek rendszeresen szinten tartják a tudásukat kötelező továbbképzéseken, abból rendszeresen vizsgáznak, próbavásárlással bármikor ellenőrizhetők. Garantált a Kriston trénerek jó minőségű munkája. Aki már nem oktatja a módszert, annak az élete más irányt vett. Ők azok, akik az oktatást befejezték, annak folytatására joguk nincsen, tudások pedig nem naprakész. Akik azonban más név alatt tovább oktatnak, azok nem kívánták a tudásukat szinten tartani, vagy nem sikerült a sokadik vizsgájuk sem. A megszerzett ismeretekkel visszaélnek, mint ahogy a klienseik bizalmával is. Így kötnek ki nálunk a hallgatóik panasszal, ahol kiderül, hogy káros, hiányos ismereteket kaptak. Olyan is van, aki extrém drágán kínálja tanfolyamát, hogy hitelesnek tűnjön. Elgondolkodtató, hogy aki inkorrektül jár el, abban mennyire bízik meg a hallgató. Kriston trénerben biztosan nem csalódik, aki változásra, fejlődésre, jobb életminőségre vágyik. A Kriston-módszer 1986 óta fejlődik.

1987-ben 3 kórház kérte föl Kriston Andreát az együttműködésre egymástól függetlenül: Bajcsy Kórház, Schöpf-Merei Kórház és a Szent Rókus Kórház. Ez utóbbit választva az urogynecologiai ambulancia teamjében továbbfejleszthette kórházi keretek között programját, amit felmérésekkel, műszeres mérésekkel igazolhatott. A team tagjai voltak: Dr. Demeter János, Dr. Simon Zsolt, Dr. Nagy Lajos. Az ambulancia látogatottsága soha nem látott méreteket öltött az intimtornára jelentkezők miatt. Hatékony munkánk eredményét számtalan konferencián mutathattuk be. Így az orvosok a következő területeken találkozhattak vele: urológia, szülészet, nőgyógyászat, andrológia, szexológia, neurológia, sporttudomány, rehabilitáció, gerontológia, menopauza. 1999-ben a Magyar Nőorvos Társaság a Nőgyógyászat-urológia Szekció vezetőségi tagságába választotta. 416 orvos közül 415 orvos szavazott rá anélkül, hogy ezt Kriston Andrea kezdeményezte, vagy jelen lett volna. Ezen orvosok csak a tapasztalataik alapján szavaztak neki szakmai bizalmat. A mai napig egyre több orvos tapasztalja meg, hogy kliensei életében sokat jelent, ha azok megtanuljak mindazt, amit csak ők tehetnek magukért. Minden orvos utánanézhet a módszernek. Kriston Andrea szívesen vesz részt szakmai fórumokon, könyvei örökzöldnek tekinthetőek, melyek 1991 óta állandóan elérhetőek az érdeklődők számára. Módszerét egyre több tréner oktatja, melynek összefogását a Kriston Központ végzi. Nagyon sok orvos azt szokta a klienseiknek javasolni, hogy menjenek intimtornára, de csakis Kriston Andrea módszerét tanulják. Orvosok között is, mint minden szakmában van tájékozott, nyitott, jószándékú.

Magyarországon Kriston Andrea előtt senki nem foglakozott a gát rehabilitálásával. Ezt elismerte a Magyar Gyógytornászok Társaságának a vezetősége. Az 1. gyógytornász, aki 15 évvel később kezdve tevékenységét, mint Kriston Andrea, szintén általa lett inspirált. Az inspiráció azonban nem jelent tudást is. Azóta pár gyógytornász által befolyásolt ember állást foglal tájékozottság nélkül.

A gyógytornászok nem tanulják az intimtornát az alapképzésük során az egyetemen. Tehát a gyógytornászok végzettségük okán nem feltétlen értenek a gátizmok tréningjéhez. Továbbképzésükre jelentkezhet szülésznő, védőnő, egyetemi hallgató, orvos, akiknek még mozgásoktatásból sincs végzettségük. Az akkreditált továbbképzésük 1 napos, aminek legnagyobb része elmélet: eszközös, ujjal történő vizsgálat, különböző eszközök használata, tünetek bemutatása, és némi mozgás. A Kriston Intim Torna alaptréningen hosszabb időt töltenek ismeretek elsajátításával a hallgatók. Tehát 1 napos felkészítés során testedzés oktatásában járatlan szakemberek is elsajátítják az átalakított Kegel tornát intimtorna név alatt. Ezen képzést vezető gyógytornász 2 alkalommal is vezette a Kriston Andrea ellen indított névoltalmi pert, hogy az intimtorna bárki által használható legyen.

Kegel professzor módszere a következő 3 lépésből állt: 1. A páciens hátán fekvő pózban való külső megfigyelése. 2. Hüvelyi vizsgálat ujjal végezve. 3. A hüvelybe mérőműszer helyezése, annak folyamatos ellenőrzése naponta 3x20 perces végzéssel. John D Perry, Leslie Talcott Hullett The bastardization of Kegel’s Exercises, Gerontological Society, New Brunswick, 1988. Kegel szemlélete korszakalkotó volt. Az általa alkalmazott eljárást csak szülés utáni inkontinens nőknél alkalmazta. Más esetben soha. Férfiaknál nem alkalmazta az eljárást. Nem alkalmazott oktatási módszert a mozgás elsajátításánál, csupán egy instrukciót: szorítson. „Másrészt, a legtöbb urológus és nőgyógyász udvariasan mosolyog csupán Kegel öröksége említésekor, teljesen biztos tudatában annak, hogy előbb-utóbb szinte minden inkontinens személy bejelentkezik végül egy műtéti beavatkozásra vagy urológiai gyógykezelésre.” The Bastardization of Dr. Kegel’s Exercises) John D. Perry Phd és Leslie Talcott Hullet, MS, RN Paoli (Pa) Memorial Kórház, Continence Program A nemzetközi medencefenéki izomra ható gyakorlatok oktatói Kegelre hivatkoznak, ugyanakkor nem Kegeltől tanulták a mozgást, és nem is úgy végeztetik, ahogy Kegel tette. Manapság a Kegel torna csupán annyit jelent, hogy a medencefenéki izomcsoportra ható torna. Ennek számtalan verziója van. Például néhány Kegelnek nevezett torna, melyek egymástól jelentősen eltérnek, és nem hasonlítanak Kegel módszerére, de egymáséra sem: - Asszisztensnő ujja a végbélben vagy a hüvelyben, és a kliens szorítgat. - Képeld el, hogy ceruza van a hüvelyedben, és írd le, hogy Happy birthday! - Nyomjál, mintha székletet ürítenél! - Szorítgass bárhol, legalább 1000-szer egy nap! - 3 nagy szorítás másnaponta. - Szorítgass hüvelyi súllyal a hüvelyedben! - Végezz vizeletürítésnél elzárogatást! Magyar gyógytornászi gyakorlat Kegelnek nevezett tréning alatt a protokoll eljárásuk alapján: - A kliens fekszik, és a gyógytornász a kliens hüvelyébe vezetett ujjal ellenőrzi a szorítgatásokat. - A gyógytornászok továbbképzését végző gyógytornász szerint nem lehetséges a hüvelyt szorítani. Ezért Kegel név alatt végbél szorításokat és hasbehúzást végeztet. - Amikor már megy a hüvelyi súly tartása 15 percig, akkor már ugrálni is lehet vele. „A gyógytornászok tevékenyégét az Egészségügyi MInisztérium szakmai irányelvei szabályozzák, mely így szól: Akkor hatékony az ellátás, ha a fizioterápiás vizsgálat során pontosan felméri a gyógytornász a beteg kórtörténetét és állapotát: - anamnézis - gátizmok működésének megtekintése - tapintással történő izomvizsgálat - műszeres izomerő vizsgálatok - modern képalkotó vizsgálatok.” Friedrichné Nagy Andrea, Semmelweis Egyetem ETK. Fizioterápiás Tanszék, 2017. Kegel név alatt sokfajta mozgás létezik, sokfajta eredménnyel. Így amikor valaki Kegelre hivatkozik, nem lehet tudni, hogy mit gondol alatta, csupán a testrész azonosítható be. Tehát a jelen gyakorlat Kegel név alatt jelentősen eltér Kegel által kigondolt eljárástól. Az általuk intimtornának nevezett eljárásuk pedig jelentősen eltér Kriston Andrea által kidolgozott oktatási módszertantól. „A tapasztalat azt mutatja, hogy az egyszerű szóbeli vagy írásbeli instrukció a gátizmok tornáztatására nem elegendő, ugyanis a nők 30%-a nem tudja utasításra összehúzni a medencealapi izmait, 25% pedig a rosszul végzett erőlködéssel inkontinenciát idéz elő.” (Robert & Ross, 2006) A Kriston-módszer alaptanfolyama a Kriston Intim Torna. 3 irányból hatunk a hallgatóink jobb életminőségére: 1. szokásáthangolás az egészségesebb szervekért 2. egészséges szervi működést gátló érzelmek csökkentése, megszüntetése 3. szervek egészségfunkciójának javítása egyénre szabott izomfejlesztéssel. - Minden életkorra, mindkét nemre kidolgozott. - Prevencióra és önrehabilitációra alkalmazható oktatási egészségóvó módszer. - Perineológiai eljárás, ami a következő területek metszéspontjában található öntevékeny fejlesztés: urológia, nőgyógyászat, proktológia, andrológia, pszichológia, sporttudomány, szexológia, pedagógia. - A fejlesztés során a testérzékelést fejlesztjük, így sem külső személy, sem eszközös ellenőrzés nincs. - A Kriston oktatási koncepció biztonsággal nyújtja klienseik számára a mozgástanulás sikerét. - Alkalmas a módszer vakok, hallássérültek, művégtaggal, kerekesszékben élők, mentális gyengén teljesítők, inkontinenciabetéttel tanulók fejlesztésére is. - Kriston Intim Torna alapjaira ráépülő további modulokkal javítja a lakosság életminőségét a további területeken: szexualitás, egészséges termékenységi funkciók, extázisban szülés, alhasi szervek egészségét óvó fitnesz, Diákprogram, altesti műtétek utáni rehabilitáció.

Kriston Andrea a Kriston-módszert, azonbelül belül az összes modult, így a Kriston Intim Tornát is, maga dolgozta ki. Semmilyen szakirodalom nem állt rendelkezésére. Testnevelés-biológia szakos tanárként nem tanult a gátizmokról, azok fejlesztéséről sem a Ho Si Minh Tanárképzős Főiskolás, sem a Testnevelési Főiskolán. Gyerekkorától sportolt, majd Egészségügyi Szakközépiskolába került és orvos szeretett volna lenni, de érdeklődése a testedzés felé fordult. Mindezen mozaikok hozzájárultak érdeklődésének alakulásához. Majd saját női létének különböző állomásai, később hallgatóinak folyamatos visszajelzései segítették őt a módszerének fejlesztésében, ami a mai napig tart. A Kriston-módszer 100%-ban magyar módszer. Ezt igazolják a múltban keletkezett írásos anyagok. - Kriston Andrea maga fejlesztette ki módszerét. Nem támaszkodott semmi szakirodalomra, hiszen 1986-ban nem is volt ez egy Kazincbarcikai pedagógus számára elérhető. - Kriston Andrea találta ki az intimtorna nevet módszeréhez. Ezt azonban népszerűvé tette, amit közvéleménykutatás is igazolt. - Kriston Andrea módszerét sokan szerették volna szakszerűen tanítani, ezért indult el 1998-ban a trénerek képzése. - Kriston Andrea módszerét azok oktathatják, akik azt nála többszáz órás képzés keretében megtanulták: anatómia, kórélettan, Kriston mozgásmódszertan, Kriston vezényléstechnika, Kriston egészség pszichoszomatika, Kriston egyéni mozgásprogram, Kriston haladó tréningek.

Mást is szeretnél kérdezni tőlünk?

Írj nekünk egy e-mailt és megválaszoljuk!

Kérdésem van