"
SZERVSÜLLYEDÉSEK
Általános tudnivalók
Húgycsősérv
A húgycső a húgyhólyagból vezeti a vizeletet a külvilágba, nőknél rövid, 2-4 cm, átmérője néhány mm. Húgycsősérvnek (urethrokele) azt nevezik, amikor a húgycső kiöblösödik, kitágul és a hüvely űrterébe, annak mellső falát kinyújtva bedomborodik. Kialakulásának hátterében az elülső hüvelyfal és a húgycsövet alátámasztó szövetek meggyengülése áll, melyet befolyásolhat a kötőszövetek állapota, fokozhatja fizikai terhelés, amely az alhasi szövetekre nyomást gyakorol, hátrányos életvezetési szokások (pl. a vizelet hosszú távon történő tartogatása), beavatkozások a gát területén (katéterezés, műtétek, elhúzódó kitolási szak szülésnél, erőltetett nyomatás vagy külső nyomás a hasfalra szülésnél, stb.) Gyakran járhat együtt vizelettartási problémával vagy éppen a vizelés elindításának nehezítettségével.
Hólyagsérv
A húgyhólyag a vizelet tárolására szolgáló vékony izmos falú tömlő, a vesékből érkező húgyvezetékek két oldalt nyílnak bele, vizelési inger jelzi, ha aktuális a kiürítése. Ezt védőingerként is értékelhetjük, a hólyag túlterhelésétől, kitágulásától óv meg bennünket. Amennyiben ezt az ingert gyakran figyelmen kívül hagyjuk vagy óvodás, iskolás gyerekeket nem engednek ki a mellékhelyiségbe, munkafolyamat vagy utazás, idegen helyen tartózkodás miatt nem tudunk/akarunk vizeletet üríteni, a hólyagunk kitágulhat. Hólyagsérv, hólyagsüllyedés (cystokele) akkor jön létre, amikor a kitágult hólyagfalrészlet bedomborodik úgy, hogy a hüvely gyengébb elülső falát a hüvely űrterébe nyomja. Ebben a kitüremkedő hólyagrészletben gyakran visszamaradhat valamennyi vizelet még vizeletürítés után is. Itt pangva, nyomva a falat, a környező szövetekben keringési zavart, visszatérő gyulladást, kőképződési magot okozhat, lehet vizelés után olyan érzés, hogy nem ürült ki teljesen a hólyag, esetleg újra, gyakrabban jelentkezik vizelési inger.
Végbélsérv
Az emésztőrendszer utolsó szakasza, a tápcsatorna legalsó része a végbél. Végbélsérvről (rectokele) akkor beszélünk, ha ez a bélrészlet kitágul, a hátsó hüvelyfal és a környező szövetek, szalagok gyengesége miatt a végbél kisebb-nagyobb mértékben beboltosul a hüvelybe. Proktológus vagy nőgyógyász gyakran találkozik a jelenséggel. A székletürítés dinamikája, a kötőszövetek állapota, az életmód, táplálkozás, folyadékfogyasztás, az ingerre történő székletürítés mind-mind hatással vannak a folyamatra. Itt is kiemelt jelentőséggel bír, hogy a székelési inger védőingerként viselkedik, ha nem tartjuk tiszteletben testünk jelzéseit, az megbosszulja magát. Bővebben is írunk róla, keresd külön témaként.
Méhsüllyedés
A méhsüllyedést részletesen egy külön témaként megtalálod, azért említjük itt is, mert a szervsüllyedésekhez hozzátartozik. A tünet kialakulását létrehozó tényezők megszüntetése és az izom egyénre szabott építése miatt több cm-t is tudunk emelni a szerven a Kriston intim torna gyakorlatainak végzésével. Bármilyen életkorban fejleszthető, erősíthető a medencefenék izomzata, 60 év feletti asszonyok visszajelzései is megerősítették, hogy a hüvelyből kisüllyedt méhük, ami miatt műtétet javasolt az orvosuk, feljebb emelkedett és elkerülték a méheltávolítást. Lényeges, hogy a hatást kiváltó tényezők közül csak egy a megfelelő torna elsajátítása és végzése. A Kriston tanfolyamon minden szükséges információ birtokába kerülsz, amivel emelni tudod a méhtestedet.
Hüvelysérv
A hüvely lecsúszása, falának meggyengülése, beboltosulása a hüvely űrterébe, gyakran a méh eltávolítása után alakul ki. Más szerv a környezetből nem süllyed, de a hüvely tartó/támasztófunkciója, szorítóereje gyengül, szexuális élet lehet örömtelen vagy kellemetlen, akár fájdalommal is járhat, idegentestérzés lehet a hüvelyben.
Bélsérv
Méheltávolítás után, amennyiben az méhsüllyedés miatt történt vagy egyéb okból, de mellette a hüvely fala/izomzata is gyenge, a szerveltávolítás után előfordulhat, hogy a hüvelycsonk előesés vékonybélkacsokat tartalmaz . Húzó alhasi- és keresztcsonti fájdalmak, vizelet- és székletürítési zavarok, szexuális problémák jellemezhetik.
Okok, tünetek
A szervsüllyedések hátterében a méhet, a többi alhasi szervet függesztő szalagok megnyúlása és a hüvely falának, izomzatának, a támaszt adó medencefenéki izmoknak a gyengülése áll. Kialakulásukban számos tényező játszhat szerepet, ezeket azért nagyon fontos ismerni, mert ha nem változtatunk rajtuk, a következmény is fennmarad. Ilyenek lehetnek a megnövekedett hasűri nyomás bizonyos szituációkban, pl.: erős préselés, sportok vagy székrekedéses székletürítés kapcsán, krónikus megerőltető köhögés dohányzás miatt, súlyok emelése, férfias fizikai munka, hasi szervek kötőszöveteinek túlerőltetése melletti sport, stressz, túlfáradás, örömtelen mindennapok. A szülés körül is kialakulhatnak olyan helyzetek, amikor az indokoltnál nagyobb terhelés miatt gyengülnek a szövetek, ezekben az esetekben a rehabilitáción van a hangsúly. Sok anya várandóssága során a szülési izmait nem tudja felkészíteni, a szülésnél történő extrém nyomatás, kívülről történő nyomás, vákum alkalmazása, a szülésben résztvevő izmok karbantartásának elmaradása szintén meghatározó a hüvely izmainak erejét, a süllyedéses tünetek kialakulását tekintve. Átgondolandó a hüvelyen belüli menstruációs eszközök használata, amelyek folyamatosan nyomást gyakorolnak a finom szövetekre, ezzel akadályozva a tápanyagellátást biztosító jó vérkeringést. A szervsüllyedéseknél tapasztalható a tampon nehezebb felhelyezése vagy kinyomódása a hüvelyből. A szexuális élet akadályba ütközik vagy örömtelen, esetleg fájdalmas, jelentkezhet alhasi, deréktáji, szeméremtájéki fájdalom, mely akár a combtőbe, derékba is kisugározhat. Belső nyomás, idegentest érzése is lehet a hüvelyben, gyulladásos tünetek is gyakrabban fordulnak elő. Vizelet, székletürítés, tartás vonatkozásában is történhetnek nem könnyen irányítható és nemkívánatos változások, amelyek az életminőséget, önértékelést markánsan befolyásolhatják. Estére és fizikai megerőltetésre a tünetek felerősödhetnek, reggelre, pihenten kevésbé érezhetőek. Önvizsgálat során, ha a méhszáj nagyon alacsonyan található, ha a hüvelyi szorítóerő csökken, ha bedomborodás van a hüvelyben, érdemes gyanakodni és mielőbb napi rutinná tenni a Kriston intimtorna tanfolyamon elsajátítható gyakorlatsort és ajánlásokat.
Kezelése
Az orvostudományon nagy a nyomás, mert óriási az érintettek száma, a problémák megoldást igényelnek. Számos beavatkozás, műtét, lézer, hüvelybe rakható eszközök arzenálja is mutatja, mekkora az igény ezeknek a panaszoknak a megoldására. Fontos tudni, hogy a műtétekkel izmokat nem építenek be, a hüvelyizmok a műtétektől erősödni nem tudnak, ezért az ilyen beavatkozások csak időleges hatásúak, de a nőknek megterhelőek, fájdalmasak lehetnek, az esetleges szövődményekről nem is beszélve. A hüvelybe rakható bármely orvosi eszköz ugyan segíthet a szervet a helyén tartani, de ezzel egy időben nem engedi elég tápanyaghoz jutni a hüvely szöveteit, izomzatát, mert a hüvelyfalat összenyomja. Ebből származhat, hogy a hüvely izomzata egyre gyengébb lesz, egyre nagyobb méretű eszköz szükséges, ez egyre kellemetlenebb következményekkel járhat, mivel összenyomja a környező szöveteket, szerveket is: vizelet elakadás, gyulladás, fájdalom jelenhet meg. Előfordul, hogy lézeres kezeléseket alkalmaznak a hüvely szűkítésére, melynek hatására a hüvely fala valóban zsugorodik, de rugalmatlanabbá válhat, izomzata ettől egyáltalán nem fejlődik, a nő számára azonban a szexuális élet akár fájdalmas is lehet. Ideális alternatívaként a szakemberek többsége - látva a hatást - javasolja pácienseinek a Kriston-módszert, mert elsajátítása után egyedülálló módon tudják megerősíteni azokat az izmaikat, melyek kulcsfontosságúak a probléma megszüntetésében.
Kriston-módszer hatása
A Kriston-módszerrel megtanulható a gátizmok gyorsaság-erő-állóképességét fejlesztő gyakorlatsora, amivel biztosítható a leereszkedett szervek megemelkedése és alulról való támasztásuk. A „felpolcolást” a módszer érzelmi folyamatokkal is támogatja, hogy a tartószalagok feszesebbek lehessenek és hatékonyabban tudják a funkciójukat betölteni. A Kriston Intim Torna tanfolyamon átbeszéljük azokat a szokásokat, amelyek ártalmasak, megtanuljuk, mivel helyettesíthetőek, hogy az alhasi szerveinket a legjobb formájukba hozhassuk és egészségben tarthassuk. Hiába eddzük az izmainkat, ha a szokásainkon nem alakítunk, akkor csak egyre nagyobb izomtömeg fog lógni!
A módszer sikerességét kutatások, egyetemi szakdolgozatok támasztják alá. A tréningeken résztvevők azt jelezték vissza, hogy rendszeres gyakorlás mellett a méhsüllyedésük, hólyagsérvük, végbélsérvük, hüvelysérvük megszűnt vagy nagymértékben javult. Ez vár Rád is! Ha változást szeretnél elérni, változtatnod szükséges. Ne csak orvosodtól várd a megoldást.
Kriston Intim Torna nőknek
A változás lehetősége, ami egészséghez segít
Kriston Gésák titka
Engedd, hogy az önfeledtség elragadjon!
Kriston Gólyatréning
Szülj extázisban!
Kriston Gyakorlóóra nőknek
Érezhető hatás változatosan
Kriston-módszer
Tabu helyett öröm!
Kriston Gésák titka (online)
Engedd, hogy az önfeledtség elragadjon!
Kriston Fitnesz & arcgimnasztika (online)
Lélekre ható teljes testélmény