Juhász Józsefné Marika - Kriston Intim Torna

Telefonszám: 06 70 629 3153

Hatvan, Szinesház
Magyarország 3000 Hatvan , Tanács út 1.


Mezőkövesd, Mozgáskorlátozottak Egyesülete
Magyarország 3400 Mezőkövesd , Abkarovits Jenő tér 1.
Zsámbok, József Attila Műv.ház
Magyarország 2116 Zsámbok , Arany János u.12


Juhász Józsefné Marika vagyok.

 Magamról elmondhatom, hogy egy gyönyörűen szép és egyben nehéz hivatás elkötelezettje vagyok, ez pedig az egészségügy. Már 10 éves korom óta tudom, hogy nekem ezen az úton kell tovább haladnom. Ápoltam csecsemőket, felnőtt beteg embereket, életeket mentettem, részese lehettem számtalan születő csodának, mint anaesthesiológus asszisztens. Az elméleti, gyakorlati tudásomat 1989-től volt, van lehetőségem átadni, mint egészségügyi szakoktató, amit kiegészítettem önismereti, kommunikációs készségfejlesztéssel.

A Kriston Intim Tornával –kb.1997-ben találkoztam először egy rádiós interjú kapcsán ahol Kriston Andrea a módszer megálmodója, beszélt a torna hatékonyságáról. Már akkor éreztem, hogy erről nekem többet kell tudnom és 1999/2000-ben kézhez vehettem a tréneri tevékenységről szóló tanúsítványt. Fontos, hogy ahhoz, hogy megkapjam és továbbra is trénerként dolgozhassak keményen, a módszert tisztelve kellett és kell dolgozni, hogy a torna megőrizze hitelességét, tisztaságát, eredményességét és tovább tudjon fejlődni.

A személyiségemből /vagy a Kos jegyből/ adódóan én szeretem a kihívásokat, mert ott megélhetem a bennem lévő kreativitások sokaságát. Ilyen terület a KIT is. 33 éve létezik, fejlődik, sok ellenállásba ütközött, de ma már SZAKORVOSOK ÁLTAL TÁMOGATOTT, elismert módszer.

Sikertörténeteim: pl.:

legújjabb sikertörténetként élem meg azt hogy sikerült levizsgáznom  a Kriston diák programból, ami nagy segítség  az érintett gyermeknek, szülőnek, pedagógusnak egyaránt,

_   a  középiskolában beszélhetek olyan  témáról, amelyek  csapdaként vannak jelen a kamaszok, fiatalkorúak életében,

_  a második gyermekét váró anyuka a módszer elsajátításával, alkalmazásával elkerülte a gátmetszést, ami erősíti  az Önértékelését,

_  a prosztata  műtéten átesett  vendégem vizeletmegtartási problémája megszünt, önértékelése pozitív irányban változott, és a tornán kapott pszichés támogatás hatására sokat javult a feleségéhez fűződő viszonya,

_ a torna elsajátítása, gyakorlása, pszichés támogatása hozzásegítette a kliensemet az anyai örömök megéléséhez,

_ a fiatal, ÉN azonosságot megélni képtelen anyuka, aki mögött ott volt egy zsarnokoskodó a NŐT nem tisztelő férj, a foglalkozás után nem sokkal meghozta  a döntést, ami visszaadta szabadságát, hitét,

/Azóta a volt vendégem a két gyönyörű lányával boldogan kiegyensúlyozottan éli a kis életét. A legutolsó találkozásunkkor azt mondta, hogy a válással kapcsolatos hatások elviselése nagyon nehéz, és igen fájdalmas volt, de ennek ellenére nem bánta meg döntését./

Fontos! - én házasságpárti vagyok, de ha a házasság megmentése mindenféle próbálkozás ellenére nem sikerül, akkor meg kell hozni a fájdalmas lépést, mert különben lehúz a mélybe és elveszünk a mocsárba./

_ az is siker, amikor a módszer hatékonyságáról beszélek,  és látom az arcokon  hogy valami ott legbelül megmozdul, a hallottak  ösztönzik őt arra hogy változtasson és a hátán lévő hátizsákból, előbb vagy utóbb kirakja azt, amire már nincs szüksége.                                                                                                                                                                                                             

Várom kortól és nemtől függetlenül vendégeimet, akik az életükben pozitív változást szeretnének elérni:

                                                                    Juhász Józsefné Marika

                                                                          06 70 629 3153

 

Tréning Időpont Helyszín Ár Státusz
Kriston Intim Torna Nőknek Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Hatvan
Szinesház
3000 Hatvan Tanács út 1.
45 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston-módszer Diák program Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Hatvan
Szinesház
3000 Hatvan Tanács út 1.
15 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna Férfiaknak Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Hatvan
Szinesház
3000 Hatvan Tanács út 1.
45 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna Nőknek (ALAP tréning) 2019.03.22 18:00 - 20:00
2019.03.29 18:00 - 20:00
2019.04.05 18:00 - 20:00
2019.04.12 18:00 - 20:00
2019.04.26 18:00 - 20:00
2019.05.03 18:00 - 20:00
Jászfényszaru
Petőfi Sándor Műv.Ház
5126 Jászfényszaru Szent István u. 1.
26 000 Ft Elkezdődött
Kriston Intim Torna Nőknek (ALAP tréning) 2019.04.30 17:30 - 20:30
2019.05.07 17:30 - 20:30
2019.05.14 17:30 - 20:30
2019.05.21 17:30 - 20:30
Hatvan
Szinesház
3000 Hatvan Tanács út 1.
25 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna Nőknek (ALAP tréning) 2019.05.06 18:00 - 21:00
2019.05.13 18:00 - 21:00
2019.05.20 18:00 - 21:00
2019.05.27 18:00 - 21:00
Jászberény
Victory-Gym
5100 Jászberény Jákóhalmai út 9.
28 000 Ft Elérhető Jelentkezem
  • Alexandra

    Nem csak testileg, de lelkileg is felüdülés volt a tréning. Sokkal többet kaptam, mint amire számítottam! Marika közvetlen és inspiráló személyiség! Köszönöm! <3 :)

  • László

    Sokat tanultam a tréningeken a test és a lélek együttműködéséről! Jól éreztem magam! Már tapasztaltam fejlődést is! Köszönöm a segítséget!

  • Ildikó

    Ildikó Kellemes meghitt hangulatban teltek az órák! Ami számomra különleges élmény volt az ,hogy a nőiességemben sokat erősödtem, fejlődtem. Marika rávilágított arra,hogy ne teherként éljem meg a menstruációmat, és ennek milyen jelentősége van(két lányomnak mennyire fontos,hogy közvetítem ezt a dolgot). Második alkalommal vettem részt a tréningen ,de ugyanazt a dolgot nem hallottam kétszer... :) minden percét élveztem , érdekes volt. Rengeteg információval gazdagodtam, amit az orvosok még a magánrendelések alkalmával is elfelejtenek mondani....:( Sok dolgot megértettem ami végbe megy a testemben. Nagyon örülök az ismeretségünknek, a személyiségedből kifolyólag rám nagy hatással vagy Marika! KÖSZÖNÖM!!!

  • Szilvia

    A tréningen nagyon sokat tanultam a testem és a lelkem összhangjáról és működéséről. Marika amit csak tudott átadott! :) Innentől már csak rajtam múlik minden! :) Kedves Marika, köszönöm, hogy megismerhettelek! :) <3

  • Tünde

    Jusztin Minden alkalommal jól éreztem magam, mind testileg mind lelkileg sokat tanultam és fejlődtem. Köszönöm!

  • Erzsébet

    Nagyon jól éreztem magam a tréning alatt. Marika nagy odaadással segítette tudásával a fejlődésünket. Mindig ösztönzött a fejlődésre a gyakorlásra. Már a négy hét után is érzékelhető a fejlődésem. Sok információt kaptam a testem működéséről amivel segített megérteni a torna hatásmechanizmusát. Köszönöm Marika a segítségedet!

  • Monika

    Csak gratulálni tudok Marikának ! Személyiségéből erő, energia, szeretet árad, hitelesen , meggyőzően tanít, segít. A tréninget testi - lelki odaadással,türelemmel, igen felkészülten tartotta. Sok hasznos apróságot tanultam Tőle. Köszönöm Neked , Marika! Szabó Monika

  • Enikő

    Nagyon élveztem a tréninget. Marika nagyon lelkiismeretes csupa szív ember.

  • Lászlóné

    Juhászné Marikánál Hatvanban vettem részt az intim tornákon, melyekről csak pozitív élményeim vannak. Marika nagy odaadással adta át nekem az órákon tudását, mellyel testi és lelki gyógyulásomat igyekezett segíteni. Köszönet érte! Székely Lászlóné Zsuzsi

  • Beáta

    Nem csak azt sajátítottam el hogyan kell tornázni, hanem számos olyan információt kaptam a testemről és a lelkemről, amik segítenek a fejlődésben. Köszönöm a Jó hangulatú, őszinte és nyitott oktatásokat!

NemIgen

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Engedélyezi?