Dr. Skultéti Judit - Kriston-módszer

Telefonszám: 06 30 297 1650

Budapest, Létezés Öröme
Magyarország 1024 Budapest , Lövőház u.29.


Budapest, Szebb Életért Központ
Magyarország 1081 Budapest , Fiumei út 4.
Esztergom, Szentgyörgymezői Olvasókör
Magyarország 2500 Esztergom , Andrássy u.23.

12 éve tanítom a Kriston módszert. Meghatározó élmény volt számomra, amikor kislányom születése után részt vettem egy tanfolyamon Kriston Andreánál. Sokkal többet kaptam, mint amit előzetesen gondoltam erről a tréningről. Andrea biológia és testnevelő szakos tanárként olyan összefüggéseket hangsúlyozott ki, amiket minden orvosnak meg kell ismernie az emberi test működéséről tanulmányainak kezdetén, de mire a betegellátásba kerülünk, ezek az alapok elhalványulhatnak és elegendő idő sem áll mindig rendelkezésre ahhoz, hogy ezt az érintett beteggel átbeszéljük. Ezen ismeretek egy részére laikusként is szüksége volna mindenkinek ahhoz, hogy a legideálisabb feltételeket teremthesse meg teste működéséhez, hogy átláthassa, minek mi lesz a következménye, észre tudja venni a tünetek, betegség kialakulásának "forgatókönyvét".

 Orvosként kimagaslóan fontosnak érzem a megelőzést, hiszen azzal hosszú távon tudom a jobb életminőség elérésében támogatni pácienseimet. Gyakori viszont, hogy komoly problémák fennállása miatt válik szükségessé a tréning, sérülések, műtétek utáni rehabilitáció részeként. Egészségünk birtokában nehezen elképzelhető, de mégis sejthetjük, milyen leírhatatlan az az öröm, amikor visszatér az elveszített kontroll pl. az ürítési funkciók felett. A Kriston Egészségnevelési Módszer ezt az információátadást biztosítja minden résztvevője számára, történjék az egyéni vagy csoportos formában. Munkám során sok olyan beteggel találkoztam, aki hosszú évek, gyakran kellemetlen vizsgálatok, indokolatlan gyógyszeres kezelés vagy egyébként elkerülhető műtét után jutott el a számára megoldást jelentő tréningre. Honlapomnak (www.intimorvos.hu), tanácsadói/betegedukációs munkámnak fő célja az, hogy adott intim problémák esetén az érintettel együtt végiggondoljuk a számára legideálisabb megoldást. Minőségi információk birtokában érdemes döntést hozni önmagunkról, gyógykezelésünkről, ehhez tudok Önnek segítséget nyújtani. Ezen a honlapon sok visszajelzést talál a tréningjeimen résztvevő nőktől, férfiaktól. Közülük emeltem ki hármat, íme:

"Nagyon hasznos volt az együtt töltött idő, véleményem szerint ezt minden nőnek hallania kellene. Alapvető dolgokról még csak tudomásom sem volt, több dologra rácsodálkoztam. Lényegében egyáltalán nem erre számítottam... Az előadó személyisége, őszintesége magával ragadó, szaktudása, tájékozottsága magasszintű. A tanfolyam hatásmechanizmusa is fantasztikusnak ígérkezik."

"Régóta terveztem hogy részt veszek a képzésen, és nagyon örülök hogy végre rászántam magam. Inspiráló történeteket és illusztrációkat láthattam/hallhattam, a feladatatok elvégzéséhez pedig minden szükséges segítséget és támogatást megkaptam. Bízom benne, hogy a lendület megmarad és elérem a tornához fűzött céljaimat. Szívesen részt vennék további képzéseken is."

"Családias, jó hangulatú, humorral fűszerezett foglalkozások keretében ismerkedtünk meg az intim torna rejtelmeivel. Tanulságos történetekkel spékelte Judit, akinek az előadásmódja, és számtalan sztorija is rendkívül érdekfeszítő volt. Az elhangzottak motiválóan hatnak a rendszeres gyakorlásra, de a legnagyobb motiváló erőt nálam a várandósság adja. Köszönöm az élményt és külön köszönet a kismamákra vonatkozó kiegészítésekért."

Kérdéseit e-mailben (gatizomtorna@gmail.com) vagy telefonon (06 30 297 1650) is felteheti, személyes találkozót is ezúton tudunk egyeztetni. Látogasson el honlapomra: www.intimorvos.hu, szeretettel várom.

Egyik előadásom után kaptam egy Emléklapot, amin ez állt:

"Amikor képes vagy arra, hogy segíts az embertársaidon, ez a képesség megszűnik pusztán képesség lenni és felelősséggé válik."

Ezt a felelősséget átérezve igyekszem tudásom legjavát adva segíteni a hozzám fordulóknak. Várom, ha úgy érzi, segíthetek Önnek is.

 

Dr. Skultéti Judit

Tréning Időpont Helyszín Ár Státusz
Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ) Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Budapest
Létezés Öröme
1024 Budapest Lövőház u.29.
58 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna Férfiaknak (KEZDŐ) Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Budapest
Létezés Öröme
1024 Budapest Lövőház u.29.
58 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Egyéni Beszélgetés (HALADÓ) Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Budapest
Létezés Öröme
1024 Budapest Lövőház u.29.
15 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ) 2020.06.11 09:00 - 15:00
2020.06.12 09:00 - 15:00
Budapest
Szebb Életért Központ
1081 Budapest Fiumei út 4.
30 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ) 2020.06.18 09:00 - 15:00
2020.06.19 09:00 - 15:00
Budapest
Levendula Lélek Központ
1126 Budapest Agárdi utca 12.
30 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
  • Hajni - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Judit egy fantasztikus előadó, lebilincselő előadást tartott, élveztem minden percét!:) Nagyon tetszett a rengeteg életből hozott példa, ami segített azonosulni az intim torna rendszeres gyakorlásának fontosságával. Hála és köszönet ezért a két napért, nagy szükség van erre a tanfolyamra, hogy a nők felismerjék az erejüket, és visszakapják a testükbe vetett hitüket!

  • Ágnes - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Judit által tartott órákat informatívnak és izgalmasnak találtam. Rengeteg új tudásra tettem szert és személyes stílusával, valamint szakmai felkészültségével fűszerezte az egyébként is nagyon hasznos képzést. Sokat adott a nőiességem megéléséhez is, mindenképp törekszem majd életvitelszerűen gyakorolni a tornát és élvezni áldásos hatásait.

  • Janka - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Dr. Skultéti Judit személyében egy szakmailag felkészült, végtelenül kedves, empatikus, jó humorú, türelmes és diszkrét trénert ismerhettem meg. Sok új ismerettel lettem gazdagabb, és bár az itthoni gyakorlások még csak ezután következnek, már most, a két napos tanfolyam befejezésekor érzem, hogy megérte. Olyan dolgokat tanultam meg, amiről eddig nem is tudtam, hogy nem tudok, ugyanakkor, sok kérdésemre kaptam választ, útmutatást és segítséget, amit hálásan köszönök tréneremnek és a módszer kidolgozójának.

  • Edit - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Nagyon izgalmas volt a tréning, többet adott annál, mint hogy megtanitson arra, hogyan kell karban tartani és fejleszteni az intim területek izmait. Komplex látásmódot adott a női lét rejtett és bonyolult problémáinak kezeléséhez. Mindezt rendkivül élvezetes módon kaptuk, nem volt idő unatkozni, Judit folyamatosan ébren tartotta figyelmünket.

  • Erzsébet - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Érdekes, hasznos, önfejlesztésre sarkall.

  • Borbála - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Nagyon jól éreztem magam, hiánypótló és szórakoztató kurzus volt!

  • Enikő - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Nagyon hasznos volt a tréning több szempontból: - megtanultam kezelni a saját testem - megtanultam a biológiai folyamatokat, mi miért történik - nagyon sok hasznos tanácsot kaptam a későbbiekre vonatkozóan is - már az első menstruációmkor éreztem a hatását (évek óta először gyógyszer nélkül zajlott) - nőgyógyászati vizsgálathoz is hasznos tippeket kaptam

  • Orsolya - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Hasznos és szakmailag alapos tréning, jó hangulatban. Tetszett, hogy jó stílusban tálaltad, sok humorral a témát, a feladatokat profin instruáltad, a kérdéseinkre profi választ kaptunk. A helyszínnel kapcsolatban: a lokáció jó, nekem egy kicsit kényelmetlen volt a terem elrendezése és szűkössége. Örülök, hogy részt vettem!

  • Sára - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Nagyon hasznosnak tartom az intimtornán elsajátított tudást, és igyekszem mindennap elvégezni, mert már az első alkalom után éreztem a pozitív hatását. Két ismerősöm már be is jelentkezett tanfolyamra. Továbbá kötelezővé tenném az iskolai tornaóra keretein belül heti rendszerességgel, sőt az egyetemeken is. Személy szerint nagyobb hangsúlyt fektetnék a tanfolyam során a gyakorlásokra - a mozdulatok berögzülése végett - akár ugyanazoknak a gyakorlatoknak a többszöri elmagyarázásával. Fontos lenne gyakorlatonként jobban rögzíteni a résztvevőkben, hogy melyik éppen mire jó. Jó, hogy ennyi történetet megosztanak velünk, de lehet, hogy fele-fele arányban nagyobb sikerrel, és kevesebb utólagos megkereséssel végezhetnék az emberek otthon is a tornát.

  • Hajnalka - Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ)

    Komplex elméleti és gyakorlati tananyag, amely kendőzetlen finomsággal járja körül a gátizomhoz kapcsolódó testi-lelki-mentális tudnivalókat, kialakítva a tudatosságot, önérzetet, kontrollt mindhárom területen. Dr. Skultéti Judit tréner egy angyali boszorkány, a színészmesterség teljes skáláját felvonultatva vonja be közönségét előadásába. Remélem, hogy a felsőoktatásban 2020 őszétől induló TÉT-Tervezd az életed tudatosan c. szabadon választható tárgy egyik oktatójaként üdvözölhetem. Köszönöm szépen! Kamuti Hajnalka

NemIgen

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Engedélyezi?