Telefonszám: +36-70-615-12-21
Budapest XVI., Élettér
Magyarország 1163 Budapest XVI.
, Borotvás u. 55
A KRISTON MÓDSZERT 2008 óta tanítom Nők, Férfiak és Gyerekek számára egyaránt.
2022 februárjától GÉSÁK TITKA TRÉNINGET is tartok.
2013-2021 végéig rendszeres gyakorló órákat is tartottam.
Három gyermek édesanyja vagyok. A Kriston Módszert nekik is köszönhetem.
Első gyermekem születése után tanultam meg a Kriston Intim Tornát® és saját magamon tapasztaltam meg annak rehabilitációs és prevenciós (megelőző) hatását, melynek révén néhány hét alatt elmúltak a hónapok óta meglévő panaszaim.
Második gyermekem császármetszéssel jött a világra ezek után elsősorban a lelkem szorult rehabilitációra.
Harmadik gyermekem születésekor már képzett KIT tréner és Dúla voltam. Hálás vagyok fiaimnak, hogy a születésük hatására ezt a pályát választottam és a KIT módszernek, hogy átélhettem kislányom érkezésekor a szülésben rejlő Női erőt.
A fizikai változásokon túl, a Kriston Módszer elindított egy olyan úton, aminek köszönhetően ma egy sokkal boldogabb és teljesebb életet élhetek.
Mindazt, amit Andreától kaptam azzal igyekszem viszonozni, hogy átadom a tudást azoknak, akik hozzám jönnek tanfolyamra. Most már a GÉSÁK TITKA TRÉNING fantasztikus anyagával is várlak egy önismereti útra, a boldogabb női lét, és kiteljesedettebb szexualítás érdekében.
Az életutamat kísérő férfiakkal kapcsolatos tapasztalataim és férfi tanítványaim történetei is segítenek talán egyre jobban megérteni a másik nemet.
Látom a csoportokban, hogy milyen erősen hatunk egymásra, hogyan építjük vagy romboljunk önmagunkat és a társunkat kapcsolatainkban.
Úgy érzem, könnyebb tanítanom úgy, hogy mind a két fél történeteit ismerem.
Azt látom, hogy napjainkban elképesztően hiányzik a generációkról generációkra szálló tudás, a Női és a Férfi körök ereje. Egyedül maradunk a nehézségeinkkel. Legtöbbször szégyen övezi a tüneteinket. Az információk hiánya és ez a szégyen akadályoz minket abban, hogy megváltoztassuk a problémáinkat. Ezért a csoportokban sok történeten keresztül oldjuk a szégyent, és ránézünk a szokásainkra, hogy helyesen tudjunk sportolni, élni a mindennapokban. Úgy, hogy nem terheljük a testünket.
A GÉSÁK TITKA egy csodálatos belső utazás a saját szabadságunk felé Nőként.
Nem csak az örömtelibb szexualitás a célja, hanem a Női létben való öröm magasabb szintű megélése, a szabadság, elengedettség képessége.
Hihetetlen tudásanyag a szexualitásról. Mindarról ami hat a szexuális fejlődésünkre, jó esetben annak szabad, örömet hozó megélésére.
Sokszor alakul azonban úgy, hogy érzelmi akadályok, terhek, információ hiány,és/ vagy téves információk miatt úgy érzik a nők, velük van a baj.
A nevelés, oktatás során kimaradt elméleti ismeretek pótlásával, a gátló érzelmek megvizsgálásával felismerhetővé válik, hogy nincs a Nőkkel/Veled semmi baj.
Az új képességek felépítésével elérhetővé válik mindenki számára az, amiről korábban azt gondolta, neki nem adatik meg.
A GÉSÁK TITKA TRÉNING alapja lehet, egy sikeres párkapcsolatnak, egy egyenrangú mindkét fél számára méltó és tápláló minőségi együttélésnek, a szabad és boldog szülésnek.
Bármit is tanulok, tanítok, az utam mindig az anyaság-nőiesség, a család, a gyerekek és az idős emberek témái köré csoportosulnak.
Hálás vagyok azoknak a nőknek, anyáknak, nagyanyáknak, férfiaknak, apáknak, nagyapáknak, akik történeteikkel gazdagították a foglalkozásokat, és tudásukkal hozzájárulnak közös fejlődésünkhöz.
A foglalkozásokon igyekszem megmutatni az emberek közötti tapasztalatok átadásának, a körnek erejét, és a közös tanulásnak a bölcsességét is.
A KRISTON-MÓDSZERben rejlő erő, az hogy a saját felelősségvállalásunk, a saját befektetett energiánk hoz javulást, változást az életünkben. A tornával, a helyes szokások kialakításával, és a helyes életmód kialalkításával komplex változást tudunk létrehozni. Ennek köszönhetően ilyen hatásos a módszer.
https://youtu.be/_WbCjXSh6Kw - Beszélgetés a Kriston Módszerről Dr. Katona Renáta szülész-nőgyógyásszal.
Az izomgyengeségből adódó- és egyéb tüneteink nagyon rombolják az életünk minőségét.
Az önmagunkba vetett hitet, a NŐi, FÉRFI képünket magunkról és a másikról.
A KRISTON MÓDSZER egy jó lehetőség mindezek helyreállítására.
Budapesten a XVI. kerületben tanítok elsősorban.
Bárhová elmegyek önszerveződő csoportokhoz,Budapesten és vidéken is, ha erre van igény.
Bővebben a honlapom lehet még olvasni a módszerről és rólam.
www.intimtorna.co.hu
Vidéken is tartok csoportokat, ha arra van igény.
Gödöllő, Vác vonzáskörzetébe szeretnék rendszeres csoportokat tartani, ha arra nincs tréner.
Telefonszám: 06-20-557-56-12
intimtornakriston@gmail.com
www.intimtorna.co.hu
Kriston Intim Torna nőknek
A változás lehetősége, ami egészséghez segít
Kriston Gésák titka
Engedd, hogy az önfeledtség elragadjon!
Kriston Intim Torna férfiaknak
A változás lehetősége, ami egészséghez segít
Kriston Kislányoknak
Egészséges természetesség
Kriston-módszer
Tabu helyett öröm!
Kriston Kisfiúknak
Egészséges természetesség
Tréning | Időpont | Helyszín | Ár | Státusz | |
---|---|---|---|---|---|
Kriston Intim Torna nőknek |
2024.05.09
18:00
- 21:00 2024.05.16 18:00 - 21:00 2024.05.23 18:00 - 21:00 2024.05.30 18:00 - 21:00 |
Vác Málnárium 2600 Vác Damjanich tér 7. |
50 000 Ft | Elkezdődött | |
Kriston Intim Torna nőknek |
2024.05.25
09:30
- 15:30 2024.05.26 09:30 - 15:30 |
Budapest XVI. Élettér 1163 Budapest XVI. Borotvás u. 55 |
50 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
Kriston Intim Torna nőknek |
2024.06.08
09:30
- 15:30 2024.06.15 09:30 - 15:30 |
Budapest XVI. Élettér 1163 Budapest XVI. Borotvás u. 55 |
55 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
Kriston Gésák titka |
2024.07.13
09:00
- 15:00 2024.07.14 09:00 - 15:00 |
Budapest XVI. Élettér 1163 Budapest XVI. Borotvás u. 55 |
55 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem |
Tréning | Időpont | Helyszín | Ár | Státusz | |
---|---|---|---|---|---|
Kriston Intim Torna nőknek |
Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján |
Budapest XVI. Élettér 1163 Budapest XVI. Borotvás u. 55 |
72 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
Kriston Intim Torna nőknek |
Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján |
Budapest Online egyéni 1163 Budapest Borotvás utca |
72 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
Kriston Gésák titka |
Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján |
Budapest Online egyéni 1163 Budapest Borotvás utca |
72 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
Kriston Intim Torna férfiaknak |
Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján |
Budapest XVI. Élettér 1163 Budapest XVI. Borotvás u. 55 |
72 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
Kriston Intim Torna férfiaknak |
Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján |
Budapest Online egyéni 1163 Budapest Borotvás utca |
72 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem |
Nagyon élveztem és hasznosnak találtam a Kriston intim tornát, a változást már a tréning ideje alatt éreztem, ami a további gyakorlással még tovább fog fejlődni. Zsófi nagyon jó tréner, kedves, humoros, empatikus ember, aki kellemes környezetben, maximálisan törekszik a komfortérzet megteremtésére is. Eredetileg több gyakorlásra számítottam, de az elméleti rész is nagyon hasznos volt, a történeteket a figyelmünk lekötése mellett, sok humorral fűszerezve adta elő. Örülök, hogy részt vettem a tanfolyamon (sajnálom, hogy már nem korábban), ezentúl is minden nap végezni fogom az ott tanultakat és a jövőben tervezem, hogy időnként Zsófihoz a gyakorló órákra is eljárjak.
Nagyon szuper volt! Sokat adott nekem, közelebb kerültem a bennem rejlő nőhöz és nagyobb barátságban vagyok a testemmel. Nem utolsó sorban pedig önbizalmat adott, hogy a leendő lányomnak is át tudjam adni a nőiességet.
Nagyon hasznos volt a két napos tanfolyam, sokféle egészségügyi problémán segít a torna, ha valaki kitartóan gyakorol. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Október végén vettem részt a két napos KIT Nőknek Kezdő tréningen Zsófinál, mindenkinek szívből ajánlom. Zsófi bensőséges légkört teremtett, nyíltan mertünk kérdezni, elmesélni a problémáinkat. A két nap nagyobbik része elbeszélés, beszélgetés volt, jó kis önismeret és aha-élmény. A tornát is szuperül magyarázta, kaptunk segédletet az otthoni gyakorláshoz. Nekem nagyon sokat adott a tréning, örülök, hogy belevágtam. A tornát azóta gyakorlom a leírtak és elmondottak alapján.
Nagyon hasznos volt
Szuper élmény volt a tanfolyam elvégzése, rengeteg hasznos tudással gyarapodtam, az órák hangulata pedig egyszerre volt feltöltő és ellazító. Minden nőnek csak ajánlani tudom!
Nagyon jó, érthető és könnyen kivitelezhető feladatok. Sokat tanultam a tanfolyam elvégzésével.
Kedves, tapasztalt oktatót ismertem meg Kardos Zsófi személyében! Barátságos, nyugodt környezeteben tanulhattam meg a módszer alapjait. Csak rajtam múlik, hogyan építem be a mindennapokba és hasznosítom, a saját egészségem érdekében! Köszönöm Zsófinak , hogy elindított az úton! Nyárádi Kriszta
Zsófi nagyon érthetően és részletesen magyarázta el a tananyagot. Rengeteg példát kaptunk a saját illetve környezetéből merítve. Mindenkinek személyre szabta kicsit a mozgást, a pózokat stb. Szuper volt!
Szeptember 19-20-i időpontban végeztem el a tanfolyamot Kardos Zsófinál. 21-e óta csinálom a tornát, már jobban érzem magam, enyhe méhsüllyedés miatt volt szükségem erre a tanfolyamra. Nagyon örülök, hogy elmentem, jól éreztem magam a csoportban, mindenkinek csak ajánlottam - a tornát és a trénert is:) Még sokat kell fejlődnöm, de szorgalmas vagyok, megcsinálom.