"
Telefonszám: +36-20/562-2030
Gyöngyös, Gyöngyös
Magyarország 3200 Gyöngyös
, Vezekényi u. 3. alagsor
A KRISTON MÓDSZERT 2008 óta oktatom Nők, Férfiak és Gyermekek számára.
Két felnőtt lány büszke Édesanyja, és egy fiú ikerpár boldog Nagymamája vagyok.
A Kriston Intim Tornával második lányom születése után ismerkedtem meg, amikor kiderült a gáti izomzatom gyengülése.
Ekkor végeztem el a Kriston Intim Torna tanfolyamot, megtanultam és végeztem a gyakorlatokat. Így saját Magamon tapasztaltam meg a módszer rehabilitációs hatását, hiszen néhány hét alatt elmúltak a hónapok óta fennálló panaszaim.
Akkor még nem sejtettem, hogy a fizikai változásokon túl egy olyan úton indított el a módszer, aminek következtében ma sokkal boldogabb életet élek. Hiszen a saját testi változásaim késztettek arra, hogy elvégezzem Andreánál a tréner képzést, és tréner legyek, ami azóta is rengeteg örömöt hoz az életembe.
Mindazt, amit Andreától akkor és azóta is kapok a továbbképzéseken, azzal szeretném meghálálni, hogy ezt a tudást átadom azoknak, akik Hozzám jönnek tanfolyamokra, elindítva Őket is a változás útján.
Mivel Nőket és Férfiakat is tanítok, a történeteiken keresztül kirajzolódik számomra, hogy mennyire hatunk egymásra, építjük vagy romboljuk Önmagunkat és kapcsolatainkat. És mivel mindkét fél történeteit hallom, így könnyebben tudok beszélni a Női csoportokban a Férfiakról és a Férfi csoportokban a Nőkről.
Azt látom, hogy nagyon sokan egyedül maradnak a nehézségeikkel, tüneteikkel, hiányzik a generációkról generációkra szálló tudás, bölcsesség. Sokszor szégyen övezi a tüneteket, és ez a szégyen az információ hiányával együtt megakadályozza azt, hogy rálássunk a problémáinkra.
A sok év alatt nem csak Én hatottam a résztvevőkre, hanem Ők is hatottak rám. Ennek az lett a következménye, hogy az évek alatt felmerülő kérdések hatására elvégeztem az aerobik edzőképzést. Ez a képzés utat nyitott az egész testem és az izmaim megismerése felé. Ez a tudás és tapasztalás ösztönzött arra, hogy utána elvégezzem a gerinc és a szétnyílt hasizom tanfolyamokat is. Közben jártam önismereti tanfolyamokra is, ahol a lelkem is fejlődött.
Így minden, amit tanítok, az a Test és a Lélek változását segíti elő. Hiszen a testi változások elindítják a lélekben a változást, és a lélekben történt változások visszahatnak a testre is.
A KRISTON MÓDSZERBEN rejlő erő az, hogy megmutatja Nekünk, hogy csak a saját felelősségvállalásunk, csak a saját befektetetett energiánk hoz javulást az életünkbe. Hiszen nincs izomerősítő tabletta, amitől gyönyörű és erős izmaink lesznek, és nincs olyan tabletta sem, ami a lelkünkben lévő sérüléseinktől szabadít meg bennünket.
A változást csakis MI MAGUNK tudjuk elhozni az életünkbe!
Az izomgyengeségből adódó tünetek hihetetlenül rombolják az életminőségünket, az önbizalmunkat.
Ez a módszer hozásegített Engem a saját izmaim megerősítéséhez és ezen keresztül a NŐI önképem átformálásához.
A KRISTON MÓDSZER MINDENKINEK EGY JÓ LEHETŐSÉG A VÁLTOZÁSRA!
Csoportos tanfolyamokat és egyéni oktatást Gyöngyösön tartok, de már többször hívtak kisebb falvakba is, ahova mindig szívesen elmegyek.
Várlak SZERETETTEL, ha Velem szeretnéd megtanulni ezt a fantasztikus módszert!
Elérhetőségeim:
Tel: 20/562-20-30
E-mail: intimgabi@gmail.com
Kriston Intim Torna nőknek
A változás lehetősége, ami egészséghez segít
Kriston Intim Torna férfiaknak
A változás lehetősége, ami egészséghez segít
Kriston Gyakorlóóra nőknek
Érezhető hatás változatosan
Kriston Kislányoknak
Egészséges természetesség
Kriston Gyakorlóóra férfiaknak
Érezhető hatás változatosan
Kriston Kisfiúknak
Egészséges természetesség
Tréning | Időpont | Helyszín | Ár | Státusz |
---|
Tréning | Időpont | Helyszín | Ár | Státusz | |
---|---|---|---|---|---|
Kriston Intim Torna nőknek |
Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján |
Gyöngyös Gyöngyös 3200 Gyöngyös Vezekényi u. 3. alagsor |
65 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
Kriston Intim Torna férfiaknak |
Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján |
Gyöngyös Gyöngyös 3200 Gyöngyös Vezekényi u. 3. alagsor |
65 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
A tanfolyamot nagyon gondosan összeállítottnak, sokrétűnek tartottam. A trénerünk nagyon alapos,segítőkész, közvetlen volt, az órák hangulata nagyon barátságos volt. Úgy érzem a tanfolyam szélesebb értelemben is segített, a testem alaposabb megértésében, tudatosságban. Igyekszem következetese, folyamatosan végezni a gyakorlatokat, és lesz eredménye a munkának. Köszönöm a lehetőséget.
Nekem nagyon sokat jelentett, hogy megismertem az intimtorna gyakorlatokat. Több hónapja végzem lelkiismeretesem, és már érzékelem a jótékony hatását. Hálás vagyok a tréneremnek, és szeretettel gondolok rá.
Reggelente megcsinálom a gyakorlatokat és jobban indul a napom is!
Várakozásokkal telve vártam a tanfolyamot. Rengeteget tanultam magamról és másokról és remélem az otthoni munka során még előrébb jutok. Az előadási mód zseniális és magával ragadó. Nagyon örülök, hogy részt vehettem a tanfolyamon. Köszönöm az élményt és a jó tanácsokat Erzsi
Nagyon hasznosnak találtam a tornát, sok érdekes dolgot tanultam, nemcsak magát a gyakorlatokat, hanem lelki tényezőket is. Önismeretnek is nagyon hasznos volt ez a tréning.
Mindenkinek csak ajánlani tudom a tréninget! Nem csak a tornát sajátítottuk el, hanem olyan dolgokról is beszélgettünk, amiről minden nőnek tudnia kell. Esetleg olyan téma jött elő, amiről korábban nem is mertünk beszélni, pedig semmi sem ciki, ami az egészségünkkel kapcsolatos. A hangulat mindig oldott volt, és ez Gabi személyiségének nagyban köszönhető! Empatikus, türelmes, és személyes problémám megoldásában is segített! Köszönöm Gabi! ♥️ A legjobb dolog volt hogy jelentkeztem a tréningre és elvégeztem! ❤️
Az intim torna látogatása és gyakorlása minden alkalommal szórakoztató, hasznos és kellemes időtöltést jelentett számomra, bzom benne, hogy a jövőben otthoni környezetben is alkalmzni tudom a megszerzett tudást. A tréner stílusa kiváló volt, közvetlen viselkedésével oldott hangulatot és fesztelen környezetet teremtett, mely sokat segített az órák ráhangolódására.
Az intim torna látogatása és gyakorlása minden alkalommal szórakoztató, hasznos és kellemes időtöltést jelentett számomra, bzom benne, hogy a jövőben otthoni környezetben is alkalmzni tudom a megszerzett tudást. A tréner stílusa kiváló volt, közvetlen viselkedésével oldott hangulatot és fesztelen környezetet teremtett, mely sokat segített az órák ráhangolódására.
Gabi nagyon felkészült, tapasztalt oktató, rengeteg hasznos információt adott át. Öröm volt részt venni a tréningjén, a hatás már csak rajtunk múlik. Bátran tudom ajánlani!
Tartalmas és hasznos négy hetet töltöttünk Gabival, aki rendkívüli alapossággal és részletességgel okított minket fizikai adottságaink javításáért, mindezek anatómiai hátterének megjelenítésével. Már csak rajtunk múlik, hogy mindezek ismeretében mit teszünk magunkért, nőiségünk, lelki békénk megőrzéséért. Mária