"
Telefonszám: +36-20/562-2030
Gyöngyös, Gyöngyös
Magyarország 3200 Gyöngyös
, Vezekényi u. 3. alagsor
A KRISTON MÓDSZERT 2008 óta oktatom Nők, Férfiak és Gyermekek számára.
Két felnőtt lány büszke Édesanyja, és egy fiú ikerpár boldog Nagymamája vagyok.
A Kriston Intim Tornával második lányom születése után ismerkedtem meg, amikor kiderült a gáti izomzatom gyengülése.
Ekkor végeztem el a Kriston Intim Torna tanfolyamot, megtanultam és végeztem a gyakorlatokat. Így saját Magamon tapasztaltam meg a módszer rehabilitációs hatását, hiszen néhány hét alatt elmúltak a hónapok óta fennálló panaszaim.
Akkor még nem sejtettem, hogy a fizikai változásokon túl egy olyan úton indított el a módszer, aminek következtében ma sokkal boldogabb életet élek. Hiszen a saját testi változásaim késztettek arra, hogy elvégezzem Andreánál a tréner képzést, és tréner legyek, ami azóta is rengeteg örömöt hoz az életembe.
Mindazt, amit Andreától akkor és azóta is kapok a továbbképzéseken, azzal szeretném meghálálni, hogy ezt a tudást átadom azoknak, akik Hozzám jönnek tanfolyamokra, elindítva Őket is a változás útján.
Mivel Nőket és Férfiakat is tanítok, a történeteiken keresztül kirajzolódik számomra, hogy mennyire hatunk egymásra, építjük vagy romboljuk Önmagunkat és kapcsolatainkat. És mivel mindkét fél történeteit hallom, így könnyebben tudok beszélni a Női csoportokban a Férfiakról és a Férfi csoportokban a Nőkről.
Azt látom, hogy nagyon sokan egyedül maradnak a nehézségeikkel, tüneteikkel, hiányzik a generációkról generációkra szálló tudás, bölcsesség. Sokszor szégyen övezi a tüneteket, és ez a szégyen az információ hiányával együtt megakadályozza azt, hogy rálássunk a problémáinkra.
A sok év alatt nem csak Én hatottam a résztvevőkre, hanem Ők is hatottak rám. Ennek az lett a következménye, hogy az évek alatt felmerülő kérdések hatására elvégeztem az aerobik edzőképzést. Ez a képzés utat nyitott az egész testem és az izmaim megismerése felé. Ez a tudás és tapasztalás ösztönzött arra, hogy utána elvégezzem a gerinc és a szétnyílt hasizom tanfolyamokat is. Közben jártam önismereti tanfolyamokra is, ahol a lelkem is fejlődött.
Így minden, amit tanítok, az a Test és a Lélek változását segíti elő. Hiszen a testi változások elindítják a lélekben a változást, és a lélekben történt változások visszahatnak a testre is.
A KRISTON MÓDSZERBEN rejlő erő az, hogy megmutatja Nekünk, hogy csak a saját felelősségvállalásunk, csak a saját befektetetett energiánk hoz javulást az életünkbe. Hiszen nincs izomerősítő tabletta, amitől gyönyörű és erős izmaink lesznek, és nincs olyan tabletta sem, ami a lelkünkben lévő sérüléseinktől szabadít meg bennünket.
A változást csakis MI MAGUNK tudjuk elhozni az életünkbe!
Az izomgyengeségből adódó tünetek hihetetlenül rombolják az életminőségünket, az önbizalmunkat.
Ez a módszer hozásegített Engem a saját izmaim megerősítéséhez és ezen keresztül a NŐI önképem átformálásához.
A KRISTON MÓDSZER MINDENKINEK EGY JÓ LEHETŐSÉG A VÁLTOZÁSRA!
Csoportos tanfolyamokat és egyéni oktatást Gyöngyösön tartok, de már többször hívtak kisebb falvakba is, ahova mindig szívesen elmegyek.
Várlak SZERETETTEL, ha Velem szeretnéd megtanulni ezt a fantasztikus módszert!
Elérhetőségeim:
Tel: 20/562-20-30
E-mail: intimgabi@gmail.com
Kriston Intim Torna nőknek
A változás lehetősége, ami egészséghez segít
Kriston Intim Torna férfiaknak
A változás lehetősége, ami egészséghez segít
Kriston Gyakorlóóra nőknek
Érezhető hatás változatosan
Kriston Kislányoknak
Egészséges természetesség
Kriston Gyakorlóóra férfiaknak
Érezhető hatás változatosan
Kriston Kisfiúknak
Egészséges természetesség
Tréning | Időpont | Helyszín | Ár | Státusz |
---|
Tréning | Időpont | Helyszín | Ár | Státusz | |
---|---|---|---|---|---|
Kriston Intim Torna nőknek |
Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján |
Gyöngyös Gyöngyös 3200 Gyöngyös Vezekényi u. 3. alagsor |
65 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
Kriston Intim Torna férfiaknak |
Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján |
Gyöngyös Gyöngyös 3200 Gyöngyös Vezekényi u. 3. alagsor |
65 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
Nagyon tetszett a képzés. Rengeteg új dolgot tanultam. A képzés óta úgy érzem, hogy rengeteget fejlődtem és egyre jobban mennek a gyakorlatok. Köszönöm :)
A tornára édesanyámmal jelentkeztünk, mindketten nagyon jól éreztük magunkat és gyorsan feloldódtunk. Gabi közvetlen és nagyon jól megtalálta mindenkivel a közös hangot, inspirált minket. A gyakorlatokat teljesen érthető módon magyarázta el, így nem volt nehéz az elsajátításuk. Számomra fontos volt az alapos anatómiai bemutatás, mert így jobban el tudtam képzelni, hogy melyik izomcsoporttal dolgoztunk. Sok tanácsot kaptunk a mindennapi élethez fűződően amik nagyon haszonsak és alakalmazni fogjuk. Gabi fantasztikus tréner, nagyon jókat beszélgettünk és biztosan tartani fogom vele a kapcsolatot. Üdvözlettel.: Reni.
Szuper
Nagyon tetszettek az órák, az oktató érdekes példákkal, történetekkel fűszerezte a "tanagyagot", ezért nagyon gyorsan elszállt az idő :) Mindenkire odafigyelt a gyakorlatoknál, külön a kismamára, külön rám a térdprotézisem miatt, nagyon élveztük az órákat. Örülök, hogy elvégezhettem a tanfolyamot. Gabival a jövőben is szeretném tartani a kapcsolatot. :) Nagyon hasznos információkkal lettem gazdagabb!
Egyik legjobb döntés volt számomra hogy részt vettem a tréningen. Gabi csodás tréner, sokkal több dolgot kaptam mint az intim torna elsajátítása. Nagyon sok olyan dolgot tanulhattam amit egész életem során alkalmazhatok, és mostmár csak rajtam múlik hogy szorgalmasan elvégezzem a feladatokat illetve hogy figyeljem a testem jelzéseit. Ez a tréning jól jönne a középiskola idején így jobban megismernék a nők önmagukat. Nagyon köszönöm!
Nagyon elégedett vagyok! A tüneteim enyhültek,az izmaim erősödtek. Köszönöm Gabi
Nem csak a gyakorlatokat mutatta be Gabi, az anatómiára is kitért , személyre szabottság jellemezte az órát. Alapos, felkészült oktató.
Örömmel és izgalommal jelentkeztem a KIT -re, amit elvégeztem. Trénerem, dr Horváthné Daróczy Gabriella volt, aki közvetlen személyiségével segített abban, hogy gátlások nélküll tanuljuk a megfelelő mozgást, amely a női intim területhez kapcsolódik. Tetszett, hogy sokat ismételve mutatja, anatómiai ismeretekkel támogatja a feladatok elsajátítását. Jó szakember, jó Tréner, bátran ajánlom másoknak. A többi talán valóban rajtam múlik. Üdvözlettel: Keresztesné Brigitta
Köszönöm szépen, sokat tanultam. Az oktatónk, Gabriella csodálatos volt.
Nagyon tetszett a tréning....köszönet a lendületes, magával söprő Trénerem ...dr Horváthné Daróci Gabriellának a minden részletre kiterjedő, segitőkész oktatását! Kiváló, lelkiismeretes munkáját!