"
Telefonszám: +36-20/562-2030
Gyöngyös, Gyöngyös
Magyarország 3200 Gyöngyös
, Vezekényi u. 3. alagsor
A KRISTON MÓDSZERT 2008 óta oktatom Nők, Férfiak és Gyermekek számára.
Két felnőtt lány büszke Édesanyja, és egy fiú ikerpár boldog Nagymamája vagyok.
A Kriston Intim Tornával második lányom születése után ismerkedtem meg, amikor kiderült a gáti izomzatom gyengülése.
Ekkor végeztem el a Kriston Intim Torna tanfolyamot, megtanultam és végeztem a gyakorlatokat. Így saját Magamon tapasztaltam meg a módszer rehabilitációs hatását, hiszen néhány hét alatt elmúltak a hónapok óta fennálló panaszaim.
Akkor még nem sejtettem, hogy a fizikai változásokon túl egy olyan úton indított el a módszer, aminek következtében ma sokkal boldogabb életet élek. Hiszen a saját testi változásaim késztettek arra, hogy elvégezzem Andreánál a tréner képzést, és tréner legyek, ami azóta is rengeteg örömöt hoz az életembe.
Mindazt, amit Andreától akkor és azóta is kapok a továbbképzéseken, azzal szeretném meghálálni, hogy ezt a tudást átadom azoknak, akik Hozzám jönnek tanfolyamokra, elindítva Őket is a változás útján.
Mivel Nőket és Férfiakat is tanítok, a történeteiken keresztül kirajzolódik számomra, hogy mennyire hatunk egymásra, építjük vagy romboljuk Önmagunkat és kapcsolatainkat. És mivel mindkét fél történeteit hallom, így könnyebben tudok beszélni a Női csoportokban a Férfiakról és a Férfi csoportokban a Nőkről.
Azt látom, hogy nagyon sokan egyedül maradnak a nehézségeikkel, tüneteikkel, hiányzik a generációkról generációkra szálló tudás, bölcsesség. Sokszor szégyen övezi a tüneteket, és ez a szégyen az információ hiányával együtt megakadályozza azt, hogy rálássunk a problémáinkra.
A sok év alatt nem csak Én hatottam a résztvevőkre, hanem Ők is hatottak rám. Ennek az lett a következménye, hogy az évek alatt felmerülő kérdések hatására elvégeztem az aerobik edzőképzést. Ez a képzés utat nyitott az egész testem és az izmaim megismerése felé. Ez a tudás és tapasztalás ösztönzött arra, hogy utána elvégezzem a gerinc és a szétnyílt hasizom tanfolyamokat is. Közben jártam önismereti tanfolyamokra is, ahol a lelkem is fejlődött.
Így minden, amit tanítok, az a Test és a Lélek változását segíti elő. Hiszen a testi változások elindítják a lélekben a változást, és a lélekben történt változások visszahatnak a testre is.
A KRISTON MÓDSZERBEN rejlő erő az, hogy megmutatja Nekünk, hogy csak a saját felelősségvállalásunk, csak a saját befektetetett energiánk hoz javulást az életünkbe. Hiszen nincs izomerősítő tabletta, amitől gyönyörű és erős izmaink lesznek, és nincs olyan tabletta sem, ami a lelkünkben lévő sérüléseinktől szabadít meg bennünket.
A változást csakis MI MAGUNK tudjuk elhozni az életünkbe!
Az izomgyengeségből adódó tünetek hihetetlenül rombolják az életminőségünket, az önbizalmunkat.
Ez a módszer hozásegített Engem a saját izmaim megerősítéséhez és ezen keresztül a NŐI önképem átformálásához.
A KRISTON MÓDSZER MINDENKINEK EGY JÓ LEHETŐSÉG A VÁLTOZÁSRA!
Csoportos tanfolyamokat és egyéni oktatást Gyöngyösön tartok, de már többször hívtak kisebb falvakba is, ahova mindig szívesen elmegyek.
Várlak SZERETETTEL, ha Velem szeretnéd megtanulni ezt a fantasztikus módszert!
Elérhetőségeim:
Tel: 20/562-20-30
E-mail: intimgabi@gmail.com
Kriston Intim Torna nőknek
A változás lehetősége, ami egészséghez segít
Kriston Intim Torna férfiaknak
A változás lehetősége, ami egészséghez segít
Kriston Gyakorlóóra nőknek
Érezhető hatás változatosan
Kriston Kislányoknak
Egészséges természetesség
Kriston Gyakorlóóra férfiaknak
Érezhető hatás változatosan
Kriston Kisfiúknak
Egészséges természetesség
Tréning | Időpont | Helyszín | Ár | Státusz |
---|
Tréning | Időpont | Helyszín | Ár | Státusz | |
---|---|---|---|---|---|
Kriston Intim Torna nőknek |
Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján |
Gyöngyös Gyöngyös 3200 Gyöngyös Vezekényi u. 3. alagsor |
65 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
Kriston Intim Torna férfiaknak |
Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján |
Gyöngyös Gyöngyös 3200 Gyöngyös Vezekényi u. 3. alagsor |
65 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
Számomra nagy élmény volt ez a tréning. Számos hasznos tudni valókat kaptam, érthetően elmagyarázva. A tréning óta minden reggel a turbosító gyakorlatsort megcsinálom, ami egész napra energiával tölt fel. Remélem a jövőben kellő "erőt" érzek majd a napi gyakorláshoz. Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget. Fantasztikus volt!!
Nem az én ötletem volt,hogy a tanfolyamra jelentkezzek,de már érzem a pozitív hatását és tudom jól döntöttem.
A tanfolyam segített jobban megismerni a testem működését. Megtanultam hogyan támogathatom magam az utamon. A tréner személye hitelesen képviseli a programot. Közvetlen, hatalmas tudással rendelkező szakember. Örülök, hogy rátaláltam. Szeretnék még tanulni Tőle.
Nagyon szépen felépített foglalkozások voltak. A nem egyforma ismeretekkel rendelkező egyéneket Gabriella türelmesen tanította, órái kedves légkörben zajlottak. A magam részéről inkább a gyakorlati feladatok elsajátításában szerettem volna többet, számomra a 3 óra egyben sok volt, jobb lett volna másfél órás foglalkozás kevesebb elmélettel.
Ettől a tanfolyamtól életminőség javulást vártam,és úgy érzem sikerült elindulni azon az úton,mely ehhez vezet.Köszönöm az elindítást!
Nagyon jó volt!
Nagyon jó volt!
A kriston torna/ Horváthné Daróczy Gabriella megtanított nagyon sok mindenre a 4x3 óra alatt. 26 éves vagyok, de voltak nőgyógyászati panaszaim. Az ott elsajátított módszerek segítettek abban, hogy jobban oda tudjak figyelni magamra, hogy a tudatos életmód nem annyiból/nem csak annyiból áll, hogy "egészségesen élek". Az életmód, a teljes testi, lelki összhang elérése, és megtartása is fontos. A módszer nem csak a rehabilitációra, sőt sokkal inkább a prevencióra helyezi a hangsúlyt, és felhívja arra a figyelmet, hogy nőként mennyi olyan izmunk van, amire nem is gondolnánk, és hogy azoknak a kis izmoknak a fejlesztése mennyi pozitív hatást tud gyakorolni. Az órák elméleti részén boncolgaott témák, pedig segítettek, hogy "rendet tudjunk tenni magunkban", meg tudjuk találni azoknak a lelki okoknak az erdetetét, amely esetleges kivetülése érezhető a testünkön. Köszönök mindent, Kitti
Marika! Régen fennálló, komoly problémákkal küszködök, így a kis menyem javaslatára jelentkeztem a tanfolyamra. Gabika nagyon kedves, rugalmas, felkészült, kommunikatív, szuper oktató. Mindenkinek jó szívvel ajánlom. Köszönöm szépen Gabika, egy tündér vagy! Ajánlani fogom a tanfolyamot másoknak is szeretettel!
Szuperül éreztem magam az órákon. Gabi lelkesen és felkészülten tartotta az órákat!