Nagy Katalin

Telefonszám: 06-70-3357-942

Debrecen, Nősziroom Stúdió
Magyarország 4026 Debrecen , Bem tér 29.


***, ONLINE
Magyarország *** *** , ***
Debrecen, Nősziroom Stúdió + ONLINE Gyakorló óra +Egyéni konzultáció
Magyarország 4026 Debrecen , Bem tér 29.

Nagy Katalin vagyok, védőnőként 16 évig dolgoztam. Ma már sportoktatóként tevékenykedem és vezetem a Nősziroom Stúdiót Debrecenben. Kezdjük az elején! Hogyan lettem Kriston Tréner? Az Egészségügyi főiskola elvégzése után olvastam el Kriston Andrea Kriston Intim torna című könyvét, amit alig tudtam letenni. 

A könyvben olvasottak nagy segítséget jelentettek saját női testem működésének megértésében és a munkám során azon nők tüneteinek megértésében, amit megosztottak velem kislányként, kismamaként, szülőnőként és nagymamaként. A Kriston Intim Torna által egyre többet tudtam segíteni a körzetemben élő nőknek, pedig, akkor még csak azokat a gondolatokat adtam át, amikről olvastam a könyvben, ami igazából csak töredéke a trénerképzésen és a folyamatos továbbképzéseken hallottaknak.

Több éven keresztül gondolkoztam a trénerképzés elvégzésén, mígnem 2007-ben férjem erős bíztatására jelentkeztem trénernek.

 

2008 januárjában sikeres vizsgát tettem Kriston Andreánál, a Kriston-módszer kidolgozójánál. Tizenhárom éve tanítom nőknek, férfiaknak a Kriston Intim Tornát, nagy lelkesedéssel. Hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem Andreát és taníthatom Módszerét.

Debrecenben a Nősziroom Stúdióban nagy szeretettel várlak az általam vezetett Kriston tréningeken és az online térben a  Kriston Gyakorlóórára.

http://www.nosziroom.hu

 

A Kriston Intim Torna tréning hatására változások sora indul el az életünkben, testünkben. Fantasztikus érzés trénerként, amikor egy hét intim torna gyakorlás után csillogó szemű hölgyek jönnek vissza a következő foglalkozásra. Egy kisgyermekes anyuka nőgyógyásza javaslatára érkezett hozzám Kriston Intim Torna tréningre, mert alhasi fájdalmai voltak, de az orvos alapos kivizsgálás ellenére sem találta annak magyarázható okát. A hölgyet ez a fájdalom már a járásában is akadályozta. A második foglalkozásról úgy ment haza, hogy köszöni szépen neki már meg is szűnt az a tünete, amiért jött, nem fáj a hasa. A Kriston tréning átélése gátló érezlmeket szabadíthat fel, melyre örömteli hatással reagál a test és lélek egyaránt.

Tréning Időpont Helyszín Ár Státusz
Kriston Intim Torna nőknek 2024.03.21 17:00 - 20:00
2024.03.28 17:00 - 20:00
2024.04.04 17:00 - 20:00
2024.04.11 17:00 - 20:00
Debrecen
Nősziroom Stúdió
4026 Debrecen Bem tér 29.
48 000 Ft Elkezdődött
Kriston Gyakorlóóra nőknek 2024.03.26 20:30 - 21:00
2024.04.02 20:30 - 21:00
2024.04.09 20:30 - 21:00
2024.04.16 20:30 - 21:00
***
ONLINE
*** *** ***
5 000 Ft Elkezdődött
Kriston Gyakorlóóra nőknek 2024.04.12 17:00 - 18:45
Debrecen
Nősziroom Stúdió
4026 Debrecen Bem tér 29.
3 950 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Intim Torna nőknek 2024.04.13 09:00 - 13:00
2024.04.14 09:00 - 13:00
2024.04.20 09:00 - 13:00
Debrecen
Nősziroom Stúdió
4026 Debrecen Bem tér 29.
48 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna nőknek 2024.05.01 09:00 - 13:00
2024.05.04 09:00 - 13:00
2024.05.05 09:00 - 13:00
Debrecen
Nősziroom Stúdió
4026 Debrecen Bem tér 29.
48 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Gésák titka 2024.05.24 16:30 - 20:30
2024.05.31 16:30 - 20:30
2024.06.07 16:30 - 20:30
Debrecen
Nősziroom Stúdió
4026 Debrecen Bem tér 29.
52 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Tréning Időpont Helyszín Ár Státusz
Kriston Intim Torna nőknek Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Debrecen
Nősziroom Stúdió
4026 Debrecen Bem tér 29.
72 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Gésák titka Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Debrecen
Nősziroom Stúdió
4026 Debrecen Bem tér 29.
78 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Intim Torna férfiaknak Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Debrecen
Nősziroom Stúdió
4026 Debrecen Bem tér 29.
72 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ

Vélemények modulonként

Kriston Intim Torna nőknek
Kriston Intim Torna nőknek
Megnézem
Kriston Gésák titka
Kriston Gésák titka
Megnézem
Kriston Intim Torna férfiaknak
Kriston Intim Torna férfiaknak
Megnézem
Kriston Gyakorlóóra nőknek
Kriston Gyakorlóóra nőknek
Megnézem
Kriston-módszer
Kriston-módszer
Megnézem
Kriston Gyakorlóóra férfiaknak
Kriston Gyakorlóóra férfiaknak
Megnézem
Kriston Konzultáció férfiaknak
Kriston Konzultáció férfiaknak
Megnézem
Kriston Konzultáció nőknek
Kriston Konzultáció nőknek
Megnézem

Kriston-módszer Vélemények

  • Nincs még elfogadott értékelése a trénernek.

NemIgen

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Engedélyezi?